Ezek történtek eddig Szegeden: a virrasztástól a vonuláson át egészen az ülősztrájkokig

Szegeden szinte mindig volt valamilyen különálló, vagy egységes tiltakozás az országos, vagy éppen a fővárosi szervezkedésekkel párhuzamosan. Alább összegyűjtöttük, hogy mik voltak eddig, melyeket mindig kiegészítünk az aktuális eseményekkel:

  • Szeptember 30-án, pénteken deákos, radnótis és ságváris diákok virrasztottak tanáraikért a Dugonics téren, közel százan voltak jelen.
  • Október 4-én, kedden a Pedagógusok Szakszervezete tartott demonstrációt a Magyar Ede téren, ahol felolvasták petíciójukat, majd eljuttatták azt az alapvető jogok biztosának.
  • Október 5-én reggel élőláncos tiltakozás volt a Deák Ferenc Gimnázium és a Gábor Dénes középiskola előtt.
  • Szintén 5-én közel közel 1000 fő gyűlt össze tüntetni a város közepén, a Széchenyi téren, Klebelsberg Kuno szobra körül. „Az nem lehet, hogy ennyi akarat ne adódjon össze” – mondta a tömegnek a Deák Ferenc Gimnázium egyik tanára.
  • Október 14-én, pénteken Szegeden és környékén már tucatra tehető volt a kiálló intézmények száma, és bár élőlánc csupán két helyen volt, ekkor olvasták fel közös nyilatkozatukat a tanárok számos intézmény előtt. Ez az a nyilatkozat, amelyben biztosítják egymást, hogy kiállnak tanártársaikért, ha valamelyiküket kirúgnák véleménye miatt.
  • Október 19-én, szerdán közel ötven diák tartott „nulladik órát” kora reggel a Klauzál téren, itt elsősorban ők is voltak a felszólalók.
  • Az elmúlt évek legnagyobb létszámú tüntetése jött ezután, október 20-án több mint kétezer fő részvételével. Az eseményen élőláncot alkottak a résztvevők a Dugonics és Széchenyi terek között.
  • Október 27-én országos tüntetéssorozatot hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. Szegeden versszavalással készültek az iskolák, melyről szintén élőben tudósítottunk.
  • November 17-én volt egy a korábbiakkal ellentétben összehangolt, településenként egységes tiltakozó akció. Ekkor is vonulás volt a városban, a Deák Ferenc Gimnáziumtól a Móra Ferenc Múzeumon át egészen a Klauzál térig.
  • Az országos eseményeket november 18-ára hirdették meg, ekkor Szegeden 7:45-től 9 óráig a Móra Ferenc Múzeum felől a Kőrösy József Közgazdasági Technikum, vagyis a Stefánia irányába, a rakpart felső részén tartottak volna élőláncot, azonban a vártnál kevesebb résztvevő miatt a múzeum másik oldalán volt megtartva.
  • A tiltakozássorozat decemberben folytatódott, amikor 5-én a Deák Ferenc Gimnázium tanulói megtartották a városban az első, komolyabb ülősztrájkot, amiért igazolatlan órát is kaptak.
  • December 6-án a Tömörkény csatlakozott az akcióhoz, miközben több intézményben sztrájkoltak is a tanárok, miután kirúgta több budapesti kollégájukat is a Belügyminisztérium.
  • Az Egységes Szülői Front megalakulásával városszerte támogatólag krétaakcióztak a szülők az intézények előtt, így volt ez december 7-én is. Eközben a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikumban is ülősztrájkot szerveztek a diákok.
  • December 8-án már az országos eseményekhez csatlakozva még kiterjedtebb volt az ülősztrájkolás, többek között a Deákban és a volt Ságváriban. Emellett rengeteg szegedi és környéki oktatási intézményben beszüntették a munkát a tanárok. A szüők is akcióztak, többek között leragasztott szájjal tiltakoztak a Radnóti Miklós gimnázium előtt.
  • December 14-ére szervezték a következő tiltakozási akciót, mely során a Dugonics téri körforgalomnál megállítva a forgalmat egésze a Széchenyi térig vonulnak majd a diákok, tanárok és a szülők.
    >>> Ez a cikk egy élő közvetítés része. Tovább a közvetítésre! <<<