Forgalomblokkolásos tüntetés lesz szerdán: tanárok, diákok és szülők egyszerre vonulnak majd Szegeden

„Demonstráció az oktatás szabadságáért” címmel szervez közös megmozdulást az Egységes Diákfront, a Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja és az Egységes Szülői Front. Az esemény szerdán 18 órakor veszi kezdetét a Dugonics téren, a Dugonics András szobránál történő gyülekezőt követően. Ekkor az egybegyűltek elindulnak a Széchenyi tér felé a kettős körforgalmat útbaejtve, ahol a nagyobbiknál

rendőri segítséggel egy húszperces forgalomblokkolás lesz.

Ezt követően a tömeg megindul a Széchenyi tér felé, ahol 18 óra 40 perckor szolidaritási akció veszi kezdetét. A szervezők azt kérik, hogy mindenki hozzon magával piros gyertyát és mécsest, hogy együtt kirakják az ellenállás közös szimbólumát, a körbe írt felkiáltójelet. Az akció után, tervezetten 19 órakor a demonstrálók egy része a Belvárosi Moziban lévő Grand Caféba tart majd, ahol vitafórumot tartanak.

„Arra kérünk minden szegedi polgárt, hogy csatlakozzon hozzánk és mutassuk meg együtt a rezsimnek, hogy szolidárisak vagyunk egymással. Nem félünk a hatalomtól és nem hallgatunk!” – írják a meghívóban.

Arra, hogy szülők, diákok és tanárok közösen léptek fel az oktatás ügyéért, legutóbb épp ezen a héten volt példa. Csütörtökön több szegedi és megyei oktatási intézmény is részt vett az aznapi országos megmozdulásban: a Radnóti Miklós Gimnázium előtt leragasztott szájú szülők és tanárok demonstráltak, míg a Deák Ferenc Gimnázium és az egykori Ságvári diákjai ülősztrájk formájában tiltakoztak. Emellett a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban is volt közös kiállás az oktatás és a pedagógusok helyzete miatt.