Legkevesebb hét szegedi iskolában voltak ma szolidaritási megmozdulások

A korábbi kiállások folytatásának lehettünk pénteken reggel szemtanúi Szegeden. Voltak élőláncok és nyilatkozat-felolvasások a Kőrösy technikum, a Gábor Dénes szakgimnázium, a Deák Ferenc Gimnázium, a Vasvári Pál technikum, a Tömörkény István Gimnázium, az Arany János Általános Iskola, illetve az Eötvös József Gimnázium előtt is, ezeken összesen legalább 400 pedagógus és szolidaritását kifejező tanuló és szülő vett részt.

Köszönjük a figyelmet, vége a pénteki eseményeket bemutató közvetítésünknek

Több ezren követték élő közvetítésünket, amiben a pénteki tanártüntetésekről tudósítottunk. Nagy figyelemmel kísértük végig az élőláncokat és kiállásokat városszerte, ott voltak tudósítóink a Kőrösy József Közgazdasági Technikuma Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziuma Deák Ferenc Gimnáziuma Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum, és a Tömörkény István Gimnázium előtt is, és ezen beszámolóinkat a Telex közönsége is olvashatta, mivel a két lap együttműködésében mi szállítottuk a helyi történéseket.

Közvetítésünket ezennel zárjuk is, köszönjük szépen a figyelmet!

Háromezren alkottak másfél kilométeres élőláncot Zalaegerszegen

Másfél kilométeres élőláncot hoztak össze Zalaegerszegen a zala.frisshirek.hu helyszíni beszámolója szerint, melyről videót is szereztek. A portál számításai alapján a demonstrációban háromezren vettek részt, köztük nemcsak pedagógusok, hanem szülők, gyerekek, nagymamák és diákok is.

A megmozdulás békésen, jó hangulatban, atrocitások nélkül zajlott, az autósok dudaszóval fejezték szolidaritásukat. A rendezvényen az országosan is megfogalmazott célokért demonstráltak: egy új tanterv kidolgozása szakértők bevonásával, a diákok és tanárok óraszámainak csökkentése, az azonnali pedagógusbérek azonnali emelése, a pedagógusok zaklatásának és elbocsátásának megszüntetése.

A tanártüntetésekről épp nem írt a megyei lap, de arról igen, hogy „Szegedre is juthatott a guruló dollárokból”

A delmagyar.hu címlapján jelenleg három cikk szerepel a pedagógusokkal kapcsolatosan: egyben egy gőgös Jakab Péter-fejjel ábrázolva arról írnak, hogy „politikai tőkét kovácsolna a baloldal a pedagógusok helyzetéből”, egy másik arról szól, hogy a tanárok „fenyegetik a tankerületeket, újabb demonstrációk várhatók”, majd egy harmadikban a kormány ígéreteit közvetítik a béremelésekről.

Igazuk is van, ki a fenét érdekelnek a tanárok? Ami viszont a címlap tetejére tudott jutni ezen az egyébként eseménytelen délelőttön, az a szegedi fideszes Tápai Péter kérdése:

„Jutott-e a szegedi baloldalnak a Márki-Zay-féle guruló dollárokból?”

Ez egy orbán viktoros és egy bajnai gordonos vezető hír közé ékelve várja a lap olvasóit. Tápai sajtótájékoztatót tartott, amelyen a fenti kérdést feszegette a szegedi városháza előtt állva.

A delmagyar.hu címlapja 12:31-kor

Szerinte az, hogy a baloldali kampány kapott külföldről is pénzt, azon túl, hogy a jóérzésű magyar emberben morális kérdéseket vet fel, az eljárás a pártok finanszírozását szabályozó törvény alapján egyértelműen jogellenes is.

Tápai kérdése egészen pontosan az volt, hogy Mihálik Edvin és Szabó Sándor is kapott-e a „guruló dollárokból”, és ezért fel is szólította őket, hogy nyilatkozzanak ez ügyben.

„A hazai baloldal választási kampányát az Egyesült Államokból és végső soron Soros György »jóvoltából« finanszírozták.”

– szögezte le.

Ez az a nyilatkozat, amelyet felolvastak az iskolák előtt

Valamennyi szegedi iskolában felolvasták ma részleteiben vagy egészében az alábbi nyilatkozatot, így azt mi is közre adjuk alább, változattások nélkül, teljes terjedelemben.

„Kedves Kollégák! Szabadságszerető Barátaink! 

Alulírottak, a szegedi és Szeged környéki oktatási és nevelési intézmények dolgozói, tanárai, oktatói, alkalmazottai ma, 2022. október 14-én, a következő nyilatkozatot tesszük:

  1. Kinyilvánítjuk, hogy az elkövetkezőkben közösen lépünk fel az oktatás bármely részterületének a képviseletében – az óvodáktól az általános iskolákon át a gimnáziumokig, a Szakképzési Centrumok intézményeitől a tankerületi iskolákig. Nem hagyjuk, hogy megosszanak bennünket, hiszen a céljaink közösek: egy élhetőbb, érdemben megfizetett, színvonalas munkát garantáló szisztémáért küzdünk!
  2. A leghatározottabban elítéljük a hatalom megfélemlítési módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételéért harcoló kollégáinkat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják! Követeljük, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos jogának bármely erőszakmentes kifejezése mindenkit megillessen, ezért semmilyen retorzió senkit ne érhessen!
  3. Kijelentjük, hogy itt helyben, Szegeden nem tűrjük, hogy bárkit meghurcoljanak, ha a jelenlegi oktatáspolitikával szemben jogosan és határozottan fellép. Amennyiben ez megtörténne, a nyilvánosság minden rendelkezésünkre álló erejével fogjuk megvédeni kollégáinkat, legyen az óvodai, iskolai, gimnáziumi vagy a szakképzésben dolgozó munkatársunk! Egységesen állunk ki egymásért!
  4. Követeljük, hogy az erőfitogtatás esztelenül fenyegető politikáját váltsa fel az azonnali változásokat garantáló, érdemi döntéshozókkal folytatandó tárgyalási hajlandóság – kezdjék el az oktatás és nevelés minden területén a megalapozott reformfolyamatok elindítását!
  5. Meggyőződésünk, hogy a ránk bízott gyerekek és diákok érdekeit nem a bénító rettegés, nem a hamis fegyelem béklyója, nem az elfojtott vélemény, hanem a közös érdekeinkért folytatott nyilvános dialógus és a félelem nélküli beszéd szolgálja. Ezért valódi sztrájkjogot, autonóm szervezeti struktúrát, döntési jogokkal felruházott tárgyalópartnerek fellépését sürgetjük!

Deák Ferenc szavai adjanak nekünk és minden magyarországi pedagógusnak erőt:

»Az elnyomás csak gyávaságot szül, s csak a szabadság boldogító érzete képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében.«

Ezért mi most, itt Szegeden, közösen, egymásért és minden meghurcolt kollégánkért szolidaritási fogadalmat teszünk!

Együtt sikerülni fog!

Szeged, 2022. október 14-én”

Fotó: Bálint András / Szegeder

Több mint 400-an álltak ki a tanárok mellett Szegeden

A Szegeder.hu tudósítói öt helyszínen is ott voltak ma reggel, így ezen intézményeknél mi meg tudtuk számolni a résztvevőket, illetve olvasóinktól kaptunk informáicókat további két megmozdulásról a városban. A legtöbben a Gábor Dénes iskola előtt voltak, itt 100–120 fős tömeg állt ki transzparensekkel és követelésekkel a magyar kormány felé, de az iskolaépülettel átellenes oldalon várakozó diákokat is beleszámolva legalább százan voltak ott a Vasvári sulinál is a Gutenberg utcán.

Számításaink szerint a péntek reggeli megmozdulásokon legkevesebb 400 fő vett részt, legtöbben diákok, de szép számban voltak a pedagógusok, és több helyen szülők is kiálltak. Voltak olyan helyszínek, ahol csak tanárok álltak ki, mint amilyen az Eötvös gimnázium, ahol a nagyszünetben vonult ki a tanári kar egy része, 26 fő.

Nagyszünetben vonult ki az utcára 26 tanár az Eötvösből, ők is felolvasták a nyilatkozatot

Egy másik olvasónk jelezte, hogy a többi mellett az Eötvös József Gimnázium tanárai is demonstráltak Szegeden. 10:20 és 10:35 között, a nagyszünetben vonult ki 26 pedagógus az iskola elé és olvasták fel azt a közös nyilatkozatot, amellyel most rengeteg pedagógus fejezi ki szolidaritását meghurcolt kollégáik felé. A nyilatkozatot a tantestület 35 tagja szignózta.

Fotó: olvasónk

Amennyiben tudnak még arról olvasóink, hogy a közvetítésünkben felsoroltakon túl máshol is lett volna kiállás, nyilatkozat-felolvasás, élőlánc, vagy hasonló, küldjenek nekünk pár sort és néhány képet, és hírt adunk róla. Köszönjük!

Az Arany János Általános Iskola tanárai is kiálltak feketében reggel, szülők is csatlakoztak

A szegedi Arany János Általános Iskola tanárai is kifejezték tiltakozásukat a pedagógusok és az oktatás helyzetével kapcsolatban. A többi iskolához hasonlóan itt is a reggeli órákban vette kezdetét a demonstráció, írta meg nekünk olvasónk.

Fél 8-kor az iskola rámpáján, a Tömörkényhez hasonlóan feketébe öltözve demonstráltak a tanárok, majd egy kollégájuk felolvasta a többi tüntetésen is ismertetett nyilatkozatot, melyben az aláírók biztosítják egymást arról, hogy közösen kiállnak egymásért, és minden meghurcolt kollégájukért.

Fotó: olvasónk

Az eseményen kezdetben tíz tanár volt jelen, később ez kiegészült, és szülők is csatlakoztak a tiltakozókhoz, számuk nagyjából 20–25 főre volt tehető. Más szülők is megálltak az intézmény előtt, hallgatták az elhangzottakat, a végén tapssal biztatták a tanárokat.

A felolvasás után beszélgetésbe is elegyedtek a szülők és a tanárok, ki-ki megosztotta, milyen problémákat lát a jelenlegi helyzetben, majd szolidaritásukat is kifejezték.

Amennyiben tudnak még arról olvasóink, hogy a közvetítésünkben felsoroltakon túl máshol is lett volna kiállás, nyilatkozat-felolvasás, élőlánc, vagy hasonló, küldjenek nekünk pár sort és néhány képet, és hírt adunk róla. Köszönjük!

Volt még megmozdulás valahol, és nem írtunk róla? Várjuk olvasóink beszámolóit és fotóit

A Szegederen élő közvetítésünkben nagy figyelemmel kísértük végig a péntek reggeli élőláncokat és kiállásokat városszerte. Ott voltak tudósítóink a Kőrösy József Közgazdasági Technikum, a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium, a Deák Ferenc Gimnázium, a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum, és a Tömörkény István Gimnázium előtt is, és ezen beszámolóinkat a Telex közönsége is olvashatta, mivel a két lap együttműködésében mi szállítottuk a szegedi történéseket.

Mivel azonban nem tudtunk mindegyik eseményről Szegeden és Csongrád-Csanád megyében, ezért nem tudtunk több helyen ott lenni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy amennyiben tudnak még arról, hogy a felsoroltakon kívül máshol is lett volna kiállás, nyilatkozat-felolvasás, élőlánc, vagy hasonló, küldjenek nekünk pár sort és néhány képet, és hírt adunk róla. Köszönjük!

Élőlánccal és molinókkal tiltakoznának közösen a szegedi iskolák október 20-án

Egy közös akciót is terveznek a tiltakozó tanárok, diákok és szülők, illetve a velük szimpatizálók. A Szegeder úgy tudja, hogy október 20-án, csütörtökön egy élőláncot alkotna a város összes, tiltakozásban részt vevő oktatási intézménye.

Az élőlánc tervezetten a Dugonics téren lévő József Attila szobortól indulna és a Kárász utca végéig, vagy akár egészen a Széchenyi téren lévő Deák Ferenc szoborig tartana. Az esemény zárásaként megmutatnák, mely iskolák fogtak össze eddig egy minőségi oktatásért, a diákokért, illetve a pedagógusok méltóságáért, így egy közös, molinós tiltakozást terveznek.

Az október 20-ai esemény forgatókönyve a tervek szerint a következőképpen alakul majd (a pontos időpontokat a szervezők kérésére eltávolítottuk, azok ugyanis még nem nincsenek véglegesítve):

  • gyülekező a Dugonics téren
  • az élőlánc felállítása
  • az élőlánc felbontása, folytatás a Dugonics téren lévő színpadnál
  • a Dugonics téren beszédek lesznek, miközben minden iskola képviselője felmegy a színpadra a saját molinójával

Korábban is volt egy virrasztásos esemény a Rektori Hivatal előtt deákos, radnótis és ságváris diákok részvételével. Az esemény a Veritas Virtus Libertas hallgatói csoport neve alatt futott. A demonstrációra több mint kétszázan jeleztek vissza, ennek nagyjából a fele ment el.

Fekete ruhában álltak ki a Tömörkény tanárai

Az országos pedagógussztrájkhoz a szegedi Tömörkény István Gimnázium is csatlakozott. Itt először egy közös nyilatkozatot írtak alá a tanáriban, majd fél 9-kor fel is olvasták azt az iskola lépcsőjén. A demonstráción több mint harminc tanár vett részt, feketébe öltözve.

A felolvasott nyilatkozat már ismert, egy szolidaritási fogadalom, melyben az aláírók biztosítják egymást arról, hogy közösen kiállnak egymásért, és minden meghurcolt kollégájukért. A nyilatkozatban elítélik a hatalom módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételét szorgalmazó pedagógusokat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják.

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

Kijelentik, hogy ha Szegeden bárkit is meghurcolnak, aki a jelenlegi oktatáspolitikával szemben fellép, akkor azt a nyilvánosság erejével fogják megvédeni. Mindemellett követelik, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos jogának bármely erőszakmentes kifejezése mindenkit megillessen.

A nyilatkozat megfogalmazói az oktatás és nevelés minden területén a megalapozott reformfolyamatok elindítását, valódi sztrájkjogot, autonóm szervezeti struktúrát, döntési jogokkal felruházott tárgyalópartnerek fellépését sürgetik. A demonstrálók kiemelték, kiállásuk nem az iskola, hanem saját véleményüket tükrözi, és nem a tankerület ellen, hanem a fiatalokért történik.

A tanárok és a diákok sem mentek be, Budapesten villámcsődület is volt

A Telex tudósítása szerint Budapesten és az ország más pontján is számos helyen zajlik demonstráció különböző módokon. Élőláncos tiltakozást tart az óbudai Laborc utcai általános iskola, a budapesti Brassó Utcai Általános Iskola és a Kosztolányi Dezső Gimnázium, a csepeli Eötvös József Általános Iskola, de Gödöllőn is volt élőláncos kiállás.

Más tiltakozási módokat is találtak a diákok vagy a tanárok. A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban például 771 diákból csak 88 ment iskolába, a Biatorbágyi Általános Iskolánál 7:15-kor közös éneklés volt. Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren 150200 diák hangos villámcsődületet tartott. Budaörsön a Városháza előtt is flashmobbal formázták meg a közös kiállás szimbólumát, a piros felkiáltójelet. A fővárosi Madách Imre Gimnáziumban péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el az igazgató, mert többen nem vették fel a munkájukat.

Először álltak ki a szegedi Vasvári tanárai, félszázan alkották az élőláncot

A szegedi zsidónegyedben, a zsinagógákkal egy háztömbben található Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum előtt pénteken először volt megmozdulás, itt mintegy félszázan álltak be az iskolaépület előtti élőláncba. Fél nyolckor már 30–35 fő képezte a járdán sorakozó embervonalat, ami becsengetés előtt tíz perccel már 50 fős volt.

„Zsófikám, gyertek ti is” – szólt az egyik tanárnő, biztatva diákjait, hogy csatlakozzanak a lánchoz, amelyben a végére már több diák volt (~30 fő), mint pedagógus. A Gutenberg utca túloldalán további nagyjából 50 diák várakozott, akik bár nem álltak oda társaikhoz és tanáraikhoz, figyelő szemekkel kísérték végig a történéseket. Egy elhaladó autó dudálással fejezte ki szolidaritását.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Itt is megtörtént a közös nyilatkozat felolvasása, ezt a láncban különböző helyeken álló tanárok felváltva olvasták fel. Az élőláncot 7:53-ig tartották, ekkor az iskola tanára kara közösen vonult be, hogy megkezdjék a tanítást.

A Deák lépcsőire álltak a gimnázium tanárai, felolvasták a közös nyilatkozatot

A Deák Ferenc Gimnázium 23 pedagógusa is csatlakozott, a megmozdulás reggel 7 órakor vette kezdetét az iskola előtti lépcsőkön, ahol a tanárok közösen olvasták fel a pedagógusok közös közleményét. Kinyilvánították, hogy az elkövetkezendőkben közösen lépnek fel az oktatást érintő ügyekért, legyen szó annak bármely szegmenséről, általános iskolák, középiskolák, szakképzési centrumok, óvodák. Elmondásuk szerint nem szeretnék azt hagyni, hogy a politika megossza őket, hiszen a céljaik közösek. Élhető, érdemben megfizetett, magasabb színvonalú oktatási szisztémáért küzdenek.

Ezen kívül a leghatározottabban elítélik a hatalom mindennemű megfélemlítő módszereit, mellyel az oktatás jobbá tételéért harcoló kollégáikat megalázó módon fenyegetik, elbocsájtják őket, illetve a jogaikért való kiállástól el akarják őket rettenteni. Követelik, hogy

a szabad szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos, erőszakmentes joga mindenkit megillessen, ezért semmilyen retorzió senkit ne érhessen.

A pedagógusok egyöntetűen követelik, hogy az erőfitoktatást, az esztelenül fenyegető politikusokat, a megfélemlítést váltsák fel a tényleges reformok, intézkedések, és az azonnali lehetőségeket foganó tárgyalási lehetőségek. Meggyőződésük, hogy a rájuk bízott gyermekek érdekeit nem az bénító rettegés, nem a hamis fegyelem vétója, nem az elfojtott vélemény szolgálja, hanem az érdemi nyilvános párbeszéd közös céljaik elérésének érdekében.

Fotó: Szendrei Márk / Szegeder

Több mint százan voltak a Gábor Dénes előtt, közösen énekeltek

A Mars téren található Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium előtt szintén tüntettek a, körülbelül 100–120 fős tömeg állt ki transzparensekkel, és követelésekkel a magyar kormány felé. A megmozdulást két diáklány indította, akikhez később tanáraik is odaálltak, egy hölgy büszkén húzta ki magát a fiatalok mellett, mondván: „én gyerekeim!”, jelezvén ezzel, hogy a két diák osztályfőnöke. A pedagógusok 7:35-kor közös szolidaritási nyilatkozatot olvastak fel, melybe egyben követeléseiket is belefoglalták, illetve a nyilatkozattal garantálják, hogy kiállnak egymásért, és a „nyilvanosság minden erejével” fognak küzdeni a kormány megfélemlítő politikája ellen, és a meghurcolások ellen.

A beszédek előtt, illetve után noÁr-dalokat énekeltek közösen a diákok és a tanárok, amihez a kórusban részt venni akaróknak kinyomtatott dalszöveget is adtak. Erre láthatóan nem volt szükség, ugyanis Molnár Áron dalait lassan már mindenki kívülről fújja. A számokon kívül a mozgalom új, ellenállást szimbolizáló felkiáltójele is feltűnt egyébként, a transzparenst két tanár közösen tartotta. A megmozdulás végén a szervezők köszönetet mondtak mindenkinek, aki jelen volt, a rendezvényt így zárták: „Köszönjük, hogy itt voltatok, menjünk dolgozni!”

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Múlt héten, szerdán is volt élőlánc a városi piaccal szemben található iskola előtt, akkor a harmincméteres láncot 60–70 fő alkotta, nagyrészt pedagógusok, de ahogyan közeledtünk a 8 óra felé, folyamatosan bővült a tanítók kedves invitációjára megálló és csatlakozó tanulókkal is.

Ha Szegeden bárkit retorzió ér a jövőben, együtt állnak ki érte tanártársaik

A Stefánia parkban található Kőrösy József Közgazdasági Technikum is csatlakozott azon szegedi oktatási intézményekhez, akik bekapcsolódtak az országos sztrájkba. A megmozdulást reggel 7:15-re hirdették meg és egy nyilatkozatot olvastak fel (csakúgy mint a Tömörkény István Gimnázium előtt). Előzetesen öt szegedi iskoláról értesültünk, hogy terveznek kiállást ma reggelre, de olyan hírek is érkeztek, hogy több mint egy tucat intézmény vesz részt az országos eseménysorozat mai napján a városban és környékén.

Reggel 7 óra 20 perckor 16 tanár állt ki a Kőrösy elé, hogy felolvassák azt a közösen megfogalmazott nyilatkozatot, melyben szolidaritást fogadnak egymásért. A Kőrösyből a nyilatkozatot 23 pedagógus írta alá, és elmondták, remélik, csatlakoznak még hozzájuk. Az egymás felé való szolidaritás mellett határozottan elítélik kollégáik meghurcolását és követelik, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megilethessen és emiatt senkit, semmiféle retorzió ne érhessen. Kijelentették nyilatkozatukban továbbá azt is, hogy Szegeden ha bárkit ilyen retorzió fog érni a jövőben, akkor együtt, közösen fognak kiállni érte. A felolvasás után, amelyet nagyjából 40 diák hallgatott végig, tovább álltak az iskola előtt, így fogadva a gyerekeket, akik óráikra érkeztek, és akik többen biztatták pedagógusaikat.

Fotó: Bába Csanád / Szegeder

Fotó: Bába Csanád / Szegeder

Pécsen és Debrecenben is volt élőlánc

A vidéki nagyvárosok közül Pécsen is volt élőlánc a Facebook-esemény szerint, amit pedagógusok, diákok és támogató szülők formálhattak a Művészeti Gimnázium Szakgimnázium és Technikum tanárainak szervezésében – írja a Szabad Pécs.

A Debreciner arról ír, hogy péntek reggel 7 óra 15 perckor diákok egy része élőláncos kiállást is tervez a sztrájkoló tanárok mellett. A közösségi médiában terjedő felhívás szerint a Fazekas Mihály Gimnáziumtól a debreceni Kossuth térig alkotnának élőláncot. A tervek szerint az eseményen más debreceni középiskolák diákjai is részt vesznek majd. Ezen felül 17 órára vonulásos tiltakozást szervez a Diákok a Tanárokért – Debrecen nevű csoport az ugyanebben az időben Budapesten rendezendő tüntetéssel párhuzamosan.

Ezeknél az iskoláknál biztosan lesznek megmozdulások

Pénteken a korábbi kiállások folytatására készülnek, hasonló létszámú tiltakozásokra számítanak a szakszervezetek. Öt szegedi oktatási intézményen biztosan állnak majd ki péntek reggel, tanítási idő előtt.

  • A Deák Ferenc Gimnázium tanárai, diákjai és szimpatizánsok most egy nyilatkozatot fognak felolvasni reggel 7 óra 10 perckor a bejáratnál.
  • A Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium várhatóan élőláncos akcióját folytatja majd.
  • Szintén élőlánccal állnak majd ki a Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum diákjai és tanárai is a reggeli órákban, hogy a pedagógusok és az oktatás helyzete, a sztrájkjogok ellehetetlenítése ellen tiltakozzanak.
  • Úgy tudjuk, hogy a Tömörkény István Gimnázium előtt is a már említett nyilatkozatot fogják felolvasni.
  • Ugyanígy a Kőrösy József Közgazdasági Technikum előtt is, ide reggel negyed nyolcra hirdettek gyűlést. 

Fotó: Bálint András / Szegeder

Szegeden is tüntetéssorozat indult a pedagógusok mellett

Az október 5-én tartott tüntetés a fővárosi Kossuth teret teljesen megtöltötte, sok éve ez az egyes számítások szerint több tízezres tömeget megmozgató demonstráció volt az egyik legnagyobb. Szegeden a Deák Ferenc Gimnázium pedagógusai három alkalommal is tiltakoztak a múlt héten, az ominózus szerdai napon pedig a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnáziummal együtt élőláncos akciót szerveztek.

Pár hete diákok virrasztottak a Dugonics téren, majd miután múlt hét szerdán reggel ugye három oktatási intézmény előtt is volt élőlánc, este pedig egy közel 1000 fős tömeg gyűlt össze a Széchenyi téren, Klebelsberg Kuno szobránál. Ezt követően 65, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában oktató pedagógus írt alá egy nyilatkozatot, melyben az oktatásügyért bátran felszólaló kollégáik meghurcolása ellen állnak ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

„Az nem lehet, hogy ennyi akarat ne adódjon össze” – ezren tüntettek a tanárokért a Széchenyi téren

A mai napon október 5-re országos pedagógussztrájkot hirdettek és az egész országban tiltakoznak a tanárok jogaiért. Szegeden reggel két oktatási intézménynél is élőláncot alkotva demonstráltak pedagógusok és diákok. Miközben Budapesten több száz tüntető elfoglalta a Margit hidat, Szegeden késő délután 6 órára Szegediek a jövő oktatásáért! címmel szintén tüntetést szerveztek a város központjában található Széchenyi térre.

Szakszervezetek: Egy éve ültünk asztalhoz

Csütörtökön volt egy éve, hogy tárgyalóasztalhoz ült a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Pedagógusok Szakszervezetének közös sztrájkbizottsága a kormány képviselőivel. Nem ünnepeltek azonban, mivel az egy éve folyó tárgyalások és az egyre romló közoktatás ellenére nem teljesültek a sztrájkkövetelések.

Mindezek miatt a még tavasszal indult határozatlan idejű sztrájk a tanév első napjától folytatódott gördülő formában, bejelentett országos sztrájknapokkal. Szeptember 5-én volt az első, holnap, október 14-én lesz a második. Ugyanis ma pontosan egy éve, hogy a PDSZ és PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit a kormánynak.