Fekete ruhában álltak ki a Tömörkény tanárai

Az országos pedagógussztrájkhoz a szegedi Tömörkény István Gimnázium is csatlakozott. Itt először egy közös nyilatkozatot írtak alá a tanáriban, majd fél 9-kor fel is olvasták azt az iskola lépcsőjén. A demonstráción több mint harminc tanár vett részt, feketébe öltözve.

A felolvasott nyilatkozat már ismert, egy szolidaritási fogadalom, melyben az aláírók biztosítják egymást arról, hogy közösen kiállnak egymásért, és minden meghurcolt kollégájukért. A nyilatkozatban elítélik a hatalom módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételét szorgalmazó pedagógusokat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják.

Fotó: Balogh Gergő / Szegeder

Kijelentik, hogy ha Szegeden bárkit is meghurcolnak, aki a jelenlegi oktatáspolitikával szemben fellép, akkor azt a nyilvánosság erejével fogják megvédeni. Mindemellett követelik, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányos jogának bármely erőszakmentes kifejezése mindenkit megillessen.

A nyilatkozat megfogalmazói az oktatás és nevelés minden területén a megalapozott reformfolyamatok elindítását, valódi sztrájkjogot, autonóm szervezeti struktúrát, döntési jogokkal felruházott tárgyalópartnerek fellépését sürgetik. A demonstrálók kiemelték, kiállásuk nem az iskola, hanem saját véleményüket tükrözi, és nem a tankerület ellen, hanem a fiatalokért történik.

>>> Ez a cikk egy élő közvetítés része. Tovább a közvetítésre! <<<