65 ságváris tanár írt alá szolidaritási nyilatkozatot, kollégáik meghurcolása ellen tiltakoznak

Miután új erőre kaptak a tanártüntetések, és Szegeden is több megmozdulás volt az elmúlt egy hétben, 65, a szegedi SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában oktató pedagógus írt alá egy nyilatkozatot, amelyet szerkesztőségünk számára is megküldtek csütörtökön késő este. Ebben az oktatásügyért bátran kiálló kollégáik meghurcolása ellen állnak ki.

„Mi, az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola e nyilatkozatot aláíró pedagógusai a leghatározottabban tiltakozunk az oktatásügyért bátran kiálló kollégáink meghurcolása ellen. Másokkal egyetemben a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai is a tiltakozás végső formájaként fogtak polgári engedetlenségbe. Munkaviszonyuk megszüntetését abszolút érzéketlen és végtelenül kártékony reakciónak tartjuk. Amellett, hogy együttérzésünket és támogatásunkat fejezzük ki, követeljük felmentésük visszavonását, eredeti munkaviszonyuk visszaállítását” – áll a nyilatkozatban.

Ezt az alábbi 65 fő írta alá:

  • Anderléné Kasza Mónika
  • Árpádfalvi Dóra
  • Bakóné Héjjas Györgyi
  • Balázsné Vadász Veronika
  • Bíró Zsolt
  • Blazovich Péter
  • Bodó Izabella
  • Bognárné Kocsondi Andrea
  • Brinszky-Tóth Szilvia
  • Csigér Ildikó
  • Csigér István
  • Csizmás Zsuzsa
  • Csótiné Láng Mariann
  • Fakan Csaba
  • Farkas Judit
  • Farkas Zoltán
  • Filó Réka
  • Fröhlichné Kapronczay Éva
  • Füleki Tamás
  • Gaál Zsuzsanna
  • Galambos László
  • Gárgyán Gabriella
  • Gedó Gabriella
  • Haller Zsanett
  • Harangozó Orsolya
  • Hegyiné Szabó Szilvia
  • Hornok András
  • Horváth Krisztina
  • Illés Bence
  • Iván Éva
  • Judt Mónika
  • Kállai Csaba
  • Kazi Zsuzsa
  • Kesztyűs Krisztina
  • Kopasz Katalin
  • Kúti Gergő
  • László Györgyi
  • László-Debreczeni Adrienn
  • Mészáros Tibor
  • Nagy Tibor
  • Némethné Aszódi Katalin
  • Paragi Éva
  • Rixer Márta
  • Rozgonyi-Borus Ferenc
  • Ruzsáli Zsolt
  • Ságiné Széll Andrea
  • Semjényiné Visy Ágnes
  • Sisák Gábor
  • Somogyi Dalma
  • Streitmann Judit
  • Szalai Anikó
  • Szaszákné Tóth Judit
  • Táborosi Andrea
  • Takács Éva
  • Torma Bence
  • Tóth Károly
  • Tóth Károlyné
  • Tritz Árpád
  • Varga Katalin
  • Varga-Kis Judit
  • Veres Ágnes
  • Veres Réka
  • Vidu Pál
  • Weisz György
  • Zakor-Müller Kitti Noémi

Az országos tüntetések mellett Szegeden is sokan mozdultak meg az elmúlt időszakban. Kedden a Pedagógusok Szakszervezete tartott demonstrációt a Magyar Ede téren, ahol felolvasták petíciójukat, majd eljuttatták azt az alapvető jogok biztosának, múlt héten pénteken pedig deákos, radnótis és ságváris diákok virrasztottak tanáraikért a Dugonics téren. 

Szerdán reggel két helyen élőláncos tiltakozás is volt: az egyik 7 órától a Deák Ferenc Gimnázium és a Krúdy Gyula Szakképző Iskola, a másik a Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium előtt 7:30-tól. A két eseményen, melyekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen, mindösszesen úgy 300-an voltak jelen. Szerda este ennek kvázi levezetéseként közel 1000 fő gyűlt össze a város közepén, a Széchenyi téren, Klebelsberg Kuno szobra körül.

„Az nem lehet, hogy ennyi akarat ne adódjon össze” – mondta a tömegnek Andóczi Balogh József, a Deák Ferenc Gimnázium tanára, aki rátért arra is, hogy a pedagógusok nem kapnak kellő szabadságot, megbecsültséget, munkájukkal arányos fizetést, és követelik a Kölcseyből kirúgott tanárok munkaviszonyának azonnali visszaállítását. Sok ország ment már csődbe, amely a hadászatra erején felül költött, de még egy sem, amely az oktatásra” – idézte Klebesberget, amit a tömeg hangos tapssal és éljenezéssel köszöntött.