Kiadó az egykori Hargita utcai postahivatal helyisége, az újszegedi Coop új bérlőt keres

Mint ismert, a Magyar Posta tavaly október végén döntött arról, hogy november 12-étől 366 postahivatalt ideiglenesen bezárnak az energiafelhasználás csökkentésére hivatkozva. Szegeden történt a legnagyobb mértékű bezárási hullám a nagyvárosok közül, ugyanis 19-ből 12 hivatalt zártak be, így a három újszegedi helyszínből a Népkert sori és a Hargita utcaira került lakat.

Az ideiglenes bezárásból aztán nem meglepő módon végleges bezárás lett ott, ahol az önkormányzat nem kötött szerződést a postával, így január második feléig 32 település összesen 45 postáján valósult meg az újranyitás. Szeged esetében Botka László arról beszélt, hogy nem önkormányzati tulajdonú épületekben működött az állami cég más településekkel ellentétben, így például nem tudnák elengedni a bérleti díjat sem, de újranyitni is nehezebb lenne.

Február 28-án a Magyar Posta bejelentette, hogy 1200 fős leépítés lesz azért, hogy a cég „a jelenlegi, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”. Azt is bejelentették ekkor, hogy új postapartneri programot indítanak, mely szerint az önkormányzatok mellett vállalkozásoknak (élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok stb.) is átvehetik a hivatalok üzemeltetését a postával való együttműködés keretében.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Annak tanúja volt kollégám, Szűcs Dániel, hogy már rajta is van a kiadó” feliratú tábla a Hargita utcai hivatalon, ami nem mellesleg az épülő, vadonatúj Bagoly utcai bölcsőde közelében van, melyet szintén megtekintettünk. Mint ahogy látható, a Magyar Posta a Coop üzletében bérelte a helyiséget, így ők most új bérlőt keresnek, mert látszólag nem vállalták át a postahivatal üzemeltetését.

Nemrég írtuk, a Magyar Posta levélben kereste az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését, és amennyiben ez nem történik meg, bezárják az összes 1500 fő lélekszámú alatti településen lévő hivatalt május 1-jétől. Elsőként az önkormányzatoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét, egyéb esetben feltehetőleg csak mobilposta fog működni ezeken a helyeken.

A legutóbbi hír, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy új javaslat szerint úgy módosítaná a postatörvényt, hogy a Magyar Postának a 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania, jelenleg 25 ezer lakosonként kell egy. Ez azt jelenti, hogy például Szegeden törvényileg már csak 5-öt kellene üzemeltetniük (jelenleg 7 hivatal működik) az új szabály szerint.