A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak, közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. Az aktuálisan működő postákról itt lehet tájékozódni, az elérhető lista szerint a szegedi egységeket a várakozásoknak megfelelően nem nyitották újra.
A Magyar Posta Zrt. az MTI kérdésére közölte: a jogszabályi kötelezettségként előírt mintegy 1600 helyett országszerte 2233 posta áll az ügyfelek rendelkezésére. A társaság még október végén jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését „a háború és a szankciók okozta válság, az energiaárak radikális megemelkedése miatt”.
A hétfői közleményben kiemelték, hogy „a cég új vezetősége az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív egyeztetéseket folytatott a postahelyekről”. Ahol a települések vállalták, hogy az adott posták üzemelésére vonatkozó szolgáltatásért előre meghatározott díjat fizetnek, ott megállapodás született a további működésről. Az már ismert, hogy Hódmezővásárhely-Szikáncson és Makón is újranyitnak egyes egységek az önkormányzattal való tárgyalások után.