„A Magyar Posta Zrt. új vezetése az elmúlt másfél hónapban intenzív és konstruktív tárgyalásokat folytatott az önkormányzatokkal a bezárt postahelyekről, ennek köszönhetően több posta újranyit januárban, az egyeztetések folytatódnak” – közölték szerdán az MTI-vel.
A Magyar Posta még október végén döntött arról, hogy az energiaárak drasztikus drágulása miatt országszerte szünetelteti több posta működését. Mint írták, „a Magyar Posta számára kiemelt feladat a lakosság részére a legmagasabb minőségű postai szolgáltatások nyújtása, ezért a bejelentést követően a társaság új vezetése az érintett önkormányzatok vezetőivel az elmúlt időszakban konstruktív tárgyalásokat folytatott számos jelenleg szünetelő posta mielőbbi újranyitásáról”.
Tájékoztatásuk szerint a megbeszéléseken a települések polgármestereivel részletes megállapodás született arról, hogy a Magyar Postát is érintő radikális energiaköltség-növekedést – a vállalat belső, valamint más területeit is érintő hatékonyságnövelésén túl – hogyan és milyen módon tudják közösen kezelni az egyes szünetelő posták vonatkozásában.
Az nem derült ki a közleményből, hogy ez pontosan mely településeket érinti, de a Telex egy korábbi cikke szerint erre Budapest II. kerületében, Pécsen és Kaposváron számíthatunk. Szegeden zárták be egyébként a legtöbb postahivatalt, 19-ből 12-t. Az már ismert, hogy Hódmezővásárhely-Szikáncson és Makón is újranyitnak egyes egységek az önkormányzattal való tárgyalások után.
A szegedi önkormányzattól legutóbb Botka László nyilatkozott a posták kapcsán a Szeged Televízió Téma című műsorában. Botka szerint
a sajtóból tudták meg ezt a döntést,
semmilyen előzetes tájékoztatás, konzultáció vagy megkeresés nem történt. A polgármester azt magyarázta a műsorban, hogy Szegeden nem önkormányzati tulajdonú épületekben működött az állami cég más településekkel ellentétben, így az újranyitás is körülményesebb lenne, például nem tudják elengedni a bérleti díjat sem.
Ez viszont szerinte nem is az ő dolguk lenne, hogy még ezt a szolgáltatást is átvegyék az államtól, miközben nyereséges volt a vállalat. Ráadásul a Posta szedi be a megnövekedett szolgáltatási díjakból befolyó bevételét, miközben az önkormányzat fizetné a hivatalok működtetését, ami abszurd lenne szerinte.
A szegedi önkormányzat petíciót indított a szegedi posták bezárása miatt. A polgármester nem lát összefüggést ellenzéki vagy kormánypárti városokban történt-e több bezárás, mert utóbbiakban is komoly bezárások voltak. Szerinte Szegeden a legnagyobb probléma az, hogy komplett városrészek maradtak hivatal nélkül.