Utoljára ma vannak nyitva azon postahivatalok, melyek ideiglenesnek mondott bezárását még október végén jelentette be a Magyar Posta. Ez országosan 366 postát jelent 211 településen, Szegeden pedig 12-t, ami a legtöbb a megyeszékhelyek közül.
Meg is kérdeztük a miértekről a vállalatot, ugyanis Szegeden zárják be a legtöbbet szám szerint, melyeket itt gyűjtöttünk össze. Akkor azt mondták, hogy az intézkedések leginkább olyan postákat érintenek, ahol alacsony a forgalom, gázfűtés van és nem történik kézbesítés. Mindez 740 munkavállalót érint, őket mind átirányítják más településekre, vagy egységekbe, ahol pedig bővíteni fogják a kapacitásokat az ígéretek szerint.
Az ideiglenes szüneteltetések okaként az Európát sújtó energiaválságot jelölték meg, mely során egyre több ország és egyre több vállalat vezet be rendkívüli takarékossági intézkedéseket az energiafelhasználás csökkentése érdekében, ez alól a Posta sem jelent kivételt. Hozzátették továbbá, hogy Szegeden az ideiglenes bezárásokat követően is több posta fog működni, mint amennyit a jogszabály előír.
Nemrég Mihálik Edvin jelentette be, hogy a szegedi önkormányzat is petíciót indít a szegedi posták bezárása miatt. Tizenkét postahivatal bezárása azt jelentené, hogy több városrész is szolgáltatás nélkül maradna, mely Mihálik szerint elfogadhatatlan. „Arra kérünk minden szegedit, aki nem ért egyet a postabezárással, írja alá petíciónkat, amit tiltakozásként eljuttatunk majd a kormánynak. Bízunk benne, hogy ezzel jobb belátásra bírjuk a Fidesz-kormányt” – mondta a zöldtanácsnok.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter még kedden jelentette be, hogy Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy a jelöltet nevezze ki új elnök-vezérigazgatónak. A közleményben jelezte, hogy az új vezető közigazgatási tapasztalata mellett az MFB Invest Zrt. vezérigazgatójaként számottevő piaci gyakorlattal bír, továbbá 2016 óta a Posta felügyelőbizottságának elnökeként jelentős ismeretekkel rendelkezik a társaság működéséről.
Balczó korábban Lázár János miniszterelnökségi kabinetfőnöke volt.
A miniszter az új vezérigazgatótól elvárja, hogy tegye fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a társaság belső működését annak érdekében, hogy a Magyar Posta, mint az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalata megfeleljen a 21. század elvárásainak. Ennek értelmében a Postának ügyfélközpontú, versenyképes, digitális és szolgáltató szemléletű, modern állami vállalattá kell válnia – tette hozzá közleményében a miniszter.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder