A DM menopauza kampánya után éppen a lényegről terelődött el a figyelem. Arról esik most a legkevesebb szó, hogyan segíthetnénk a perimenopauzában lévő nőknek, és milyen – számunkra talán eddig ismeretlen – tünetekkel járhat a változókor. Az internet attól hangos, hogy az emberek bizalmát eljátszották. A Gryllus Dorka iránt érzett kezdeti empátia pedig sokaknál dühbe és csalódottságba fordult. 

Gryllus Dorka az RTL Reggeli című műsorában szakmai feladatairól és a család–karrier egyensúlyról mesélt. Az interjú során többször kereste a szavakat, elfelejtette a hozzá intézett kérdéseket, és láthatóan zavarodottnak tűnt. A beszélgetést látván sokan őszintén elkezdtek érte aggódni, aminek hangot is adtak. De mint napokkal később kiderült, a szokatlan viselkedés egy menopauzáról szóló médiakampány része volt.

Csakhogy egy személyes történet pont attól lehet hiteles, hogy valódi. A kampány megálmodói talán éppen ezért nem akarták rögtön nyilvánosságra hozni, hogy a színésznő rosszulléte csak megjátszott volt. Ha ezt előre elárulják, valószínűleg kisebbet ütött volna az interjú, és kevésbé vonta volna be érzelmileg a nézőket. Gryllus Dorka később elmondta, hogy a leleplezést eredetileg a menopauza világnapjára, október 18-ra tervezték. A sok aggódó üzenet miatt azonban hamarabb elárulta, hogy a nézőknek nincs okuk az aggodalomra. 

Az emberek viszont jogosan érezhetik magukat becsapva, hiszen sokan együttéreztek a színésznő kiszolgáltatottságával, majd rá kellett döbbenniük, hogy nem egy személyes történetet láttak. A megjátszott zavarodottság a közönség befolyásolásának eszközévé vált. Ez pedig akkor is csalódottságot válthat ki, ha a cél eredetileg pozitív volt.

A jó cél azonban önmagában még nem feltétlenül teszi elfogadhatóvá az eszközt. Sérelmezhetik, hogy nem kapták meg a döntési szabadságot, mert lényeges részleteket visszatartottak. Felmerül, hogy mennyire érezhetik a reakciókat így egyáltalán a magukénak? Mintha azt mondanák: „Ne az információk elhallgatásával érjétek el, hogy együttérezzek.” Ráadásul még szégyenérzetet is kiválthat, hogy egyáltalán elhitték a helyzet valóságát. Így a kampány éppen azt a bizalmat ásta alá, amire a hatékony egészségkommunikációnak épülnie kellene.

A bizalomvesztés pedig ahhoz vezetett, hogy a nézők elkezdték megkérdőjelezni a DM, a színésznő és az RTL jó szándékát. A pszichoedukációnak szánt performanszt sokan hazugságnak és kártékony médiahekknek címkézték. Pedig a kampány mögött feltételezett rosszindulat és haszonszerzés már lehet, hogy a ló másik oldala. Elképzelhető, hogy a rosszindulatú manipuláció helyett egész egyszerűen csak egy ügyetlenül felépített egészségkampányt láttunk?

De hogyan lehetett volna érzelmileg hatásos kampányt készíteni a bizalom beáldozása nélkül? Egy filmen is meghatódunk, pedig tudjuk, hogy színészeket látunk. Mégsem érezzük magunkat becsapva. A probléma tehát valószínűleg nem a megjátszással volt, hanem azzal, hogy csak napokkal később derült ki, amit valóságnak hittünk, megrendezett jelenet volt.

Ha az interjút követően azonnal tisztázták volna a helyzetet, az aggodalom rövid ideig maradt volna a nézőben. A leleplezésig azonban napok teltek el. Ezalatt a nézők követhették a híreket, beszélhettek az esetről, támogató üzeneteket írhattak, vagy akár saját nehézségeiket is megoszthatták. Amikor kiderült az igazság, már ezeket a gesztusokat is más megvilágításban láthatták. Joggal gondolhatják: „Érzelmileg megérintett a helyzet, miközben ők végig tudták, hogy csak egy kampányra reagálok.” Érezhetik úgy, hogy a kampány szervezői és résztvevői egyaránt látták, hogy aggódnak, mégis hagyták. Az aggodalom szándékos fenntartása pedig már erősen kifogásolható.

Az is sokat adhatott volna a kampányhoz, ha maguk az érintettek mesélnek a tapasztalataikról. Hogyan élik meg a változókort? Mit értenek félre velük kapcsolatban mások? Mikor érzik magukat egyedül, és milyen segítségre lenne valóban szükségük? Ezektől a részletektől válhat egy egészségkampány hitelessé. Egy dolgot azért mégis megmutatott az interjú: hogyan reagálhatunk, ha valaki láthatóan nehéz helyzetbe kerül. Barabás Éva végig együttérző és segítőkész volt. Más kérdés, hogy egy valóban ilyen helyzetben lévő vendégnél nem lett volna-e helyesebb megszakítani a nyilvános beszélgetést.

A hatásvadászat a reklámiparnak lehet, hogy jól áll, a pszichoedukációban viszont érdemes egy fokkal finomabbra venni. Egy biztos, ez a kampány behúzott minket, csak a várt hatás sokaknál elmaradt.

Felhasznált források:

Levine, E. E., & Schweitzer, M. E. (2015). Prosocial lies: When deception breeds trust. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 126, 88–106. https://doi.org/10.1016/j.obhdp.2014.10.007

Li, J., Ma, Y., & Sommerfeldt, E. J. (2025). When consumers smell a sell in personal stories: How influencer narratives backfire and the role of sponsorship disclosures. Journalism & Mass Communication Quarterly. Advance online publication. https://doi.org/10.1177/10776990251378661

Lupoli, M. J., Levine, E. E., & Greenberg, A. E. (2018). Paternalistic lies. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 146, 31–50. https://doi.org/10.1016/j.obhdp.2018.01.001

Reynolds-Tylus, T. (2019). Psychological reactance and persuasive health communication: A review of the literature. Frontiers in Communication, 4, Article 56. https://doi.org/10.3389/fcomm.2019.00056