A Magyar Posta elbocsátja 1200 munkavállalóját, ezt közölte az MTI-vel a csoportos létszámleépítésről szóló döntést a cég kedden.
A vállalat szerint „a létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt”. A Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozókat a szerződött partnereknél foglalkoztassák tovább, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést.
„Az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság azonban egyre nehezebb gazdasági környezetet teremt, amely hasonlóan a bel- és külföldi nagyvállalatokhoz, a Magyar Posta tevékenységére is egyre inkább kihat” – áll a közleményben. „Annak érdekében hozta az újabb kényszerű döntést a cég vezetése – mint az ország legnagyobb postai és pénzügyi szolgáltatója, valamint csomaglogisztikai vállalata –, hogy a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását.”
Fotó: Shutterstock
Ismeretes, hogy a Magyar Posta még tavaly októberben jelentette be, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 postahivatal működését, az irányítási és a szolgáltatási területekről pedig 300 munkavállalót elküldenek. Azóta több posta újranyitott, ám azokat az önkormányzatok fizetik külön szerződés értelmében. A vállalat február közepén ugyanis bejelentette, hogy nem nyitja újra korábban bezárt egységeit, miközben korábban természetesen úgy kommunikálták, hogy ideiglenes bezárásról van szó.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tavaly novemberben Balczó Barnabást nevezte ki a Magyar Posta Zrt. új elnök-vezérigazgatójának. Még január végén Nagy Márton államtitkára, Fónagy János azt írta válaszában egy képviselői kérdésre, hogy a Magyar Posta Zrt. tavaly november 8-án kinevezett menedzsmentje „a csoportos létszámcsökkentés szükségességét felülvizsgálta, és azt a korábban bejelentett szándékkal ellentétben a tervezett formájában nem kívánja végrehajtrani. Erről az Üzemi Tanácsot már tájékoztatták”.
Arról nem szólt a fáma, hogy hány embert küldtek már el akkor, de jelezte, a cég vezetői ismét fellülvizsgálják az „irányítási-szolgáltatási szervezetek tekintetében a hatékonyságjavítási lehetőségeket és később döntenek a szükséges intézkedésekről”. Úgy tűnik, ez a pillanat ma jött el.