Több mint bruttó 60 milliót kérne Hódmezővásárhelytől a Magyar Posta a kisposták nyitvatartásáért – írja a Hódpress, miután Márki-Zay Péter arról érdeklődött az állami vállalatnál, mennyiért tudnák újra kinyittatni a bezárt hivatalokat. Ez a teljes költségnek a fele.
A vásárhelyi önkormányzat-közeli lap azt írja, hogy miután a leveles megkeresésekre nem válaszoltak a Postától, Márki-Zay Péter, a város polgármestere telefonon egyeztetett a cég debreceni területi központjának igazgatójával, aki a vásárhelyi kispostákért is felelős.
Szöllősi Béla területi igazgató is arra hivatkozott, amire a Magyar Posta a Szegeder megkeresésére, hogy az öt vásárhelyi postahivatalból hármat bezárva is megfelelnek a törvényi kötelezettségeknek, illetve az elmúlt két hétben alig változott Vásárhelyen az összforgalom. A nagypostán a várakozási idő 2–3 perc, ami szerinte nagyon jónak számít.
Mindemellett azt is elmondta a vásárhelyi lap szeint, hogy a megszorítások az állami vállalat részéről határozatlan időre, a háború és rezsiválságra hivatkozva bármeddig eltarthatnak – azaz nemcsak a téli időszakra szólnak. Bár eddig elbocsátás nem volt, de ők a bérköltségeket is beleszámítják a kisposták újranyitásának feltételei közé, mivel hosszabb távon csak a ténylegesen nyitva tartó hivatalok létszámszükséglete indokolt számukra.
Mindezek alapján írásban is eljuttatják majd Hódmezővásárhely önkormányzatának a három bezárt posta újranyitásának költségeit, nettó értékben:
A három posta újranyitása ezen összegek felébe kerülne a Hódmezővásárhelyi önkormányzatnak, mely összesen több mint 60 millió forint bruttóban számolva.
„A vásárhelyi közgyűlés legutóbbi ülésén arra hatalmazott fel, hogy a bérleti díj és rezsiköltség tekintetében köthetek megállapodást, a Posta azonban egyáltalán nem hajlandó ezen feltételeken változtatni, sem a nyitvatartási idő csökkentésével, sem egyes költségelemek különválasztásával. Az eddig nyereséges állami cég – ezen keresztül a Fidesz-kormány – ezzel megsarcolja a Fidesz által egyébként is kivéreztetett önkormányzatokat és a külvárosokban élő, jellemzően szegényebb és idősebb lakosságot” – mondta Márki-Zay Péter a Hódpressnek.
Ismert, Vásárhelyen az energiaspórolás miatt több kulturális intézményt bezártak, munkaköröket vontak össze és teljes intézményeket vontak össze az elmúlt időkben.