Még több postahivatal zárhatna be Szegeden egy új törvényjavaslat szerint

A 24.hu alapján nemrég írtuk meg mi is, hogy a Magyar Posta levélben kereste az 1500 lakosúnál kisebb önkormányzatokat, hogy vegyék át a helyi posták üzemeltetését, és amennyiben ez nem történik meg, bezárják az összes 1500 fő lélekszámú alatti településen lévő hivatalt május 1-jétől. Elsőként az önkormányzatoknak ajánlották fel az üzemeltetés lehetőségét, egyéb esetben feltehetőleg csak mobilposta fog működni.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter még április elején utalt arra, hogy a Magyar Postát rendbe kell tenni, a magyar állam számára a legolcsóbb működést kell biztosítani. Pénteken az Mfor.hu írta meg, hogy felkerült a kormányzati portálra a postatörvény módosításáról szóló javaslat, amelyben csak egy apró módosítást eszközölnek, de annak jelentős következményei lehetnek a lap szerint.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium az új javaslat szerint úgy módosítaná a törvényt, hogy a postának a 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken

30 ezer lakosonként legalább egy postahelyet kell biztosítania.

A portál megjegyezte, hogy jelenleg 25 ezer lakosonként kell egy posta ezen településeken. A vállalat számtalanszor hangsúlyozta, hogy a törvényileg előírtnál több postát üzemeltetnek, ám bármikor dönthetnének úgy a változtatás után, hogy például Szegeden – ahol a legtöbbet, 20-ból 12-t bezártak – még több hivatalt bezárnak, hiszen törvényileg 5-öt kellene üzemeltetniük, amennyiben a 30 ezres szabály életbe lép. Márpedig miért kellene a törvényt módosítani, ha nem azért, hogy ki is használják.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Mint ismert, a Magyar Posta tavaly október végén döntött arról, hogy november 12-étől 366 postahivatalt ideiglenesen bezárnak az energiafelhasználás csökkentésére hivatkozva. Az ideiglenes bezárásból aztán nem meglepő módon végleges bezárás lett ott, ahol az önkormányzat nem kötött szerződést a postával. Január második feléig 32 település összesen 45 postáján valósult meg mindez.

Február 28-án a Magyar Posta bejelentette, hogy 1200 fős leépítés lesz azért, hogy a cég „a jelenlegi, szankciók sújtotta, gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását”. Azt is bejelentették, hogy új posta partneri programot indítanak, mely szerint az önkormányzatok mellett vállalkozásoknak (élelmiszerboltok, gyógyszertárak, bankfiókok stb.) is átvehetik a hivatalok üzemeltetését a postával való együttműködés keretében.