Volt év, amikor Orbán Viktor háromszor is eljött Szegedre

Ekkor beszélt arról is, hogy a döntést komoly viták előzték meg, hogy „vajon megengedheti-e Magyarország, hogy 70–80 milliárd forintot egyetlen beruházásra összpontosítson. Végül a kormány a megvalósítás mellett döntött, noha az összes tagország közül Magyarország szénája állt a legrosszabbul, a döntés időszakában közelebb jártunk a csődhöz, mint Görögország”.

A miniszterelnök szerint a kutatóközpont rácáfol arra a tévhitre is, amely szerint a kormány által létrehozott beruházás egy ellenzéki vezetésű városban sikertelenségre van ítélve. „Bár léteznek és létezni is fognak nézetkülönbségek, a jövő Magyarországáért, a magyar emberek jövőjéért végzett munkában egyet lehet érteni. Szegeden bebizonyosodott, ha az ország és a város érdekeiről van szó, az árkokat át lehet hidalni.”

Különös visszalépés

Itt állunk most, 2022 szeptemberében. Orbán Viktor öt éve nem látogatott hivatalosan városunkba, bár a környéken többször is járt, Szeged néhánytíz kilométeres körzetében például négy héten belül háromszor is felbukkant 2021 őszén. Szeptember 22-én Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel Algyőn halászleveztek; október 3-án Lázár Jánossal süllőztek valahol a Tisza partján; majd október 18-án a Szeged–Szabadka vasútvonal alapkőletételén vett részt Horgoson. És persze ott van még az emlékezetes januári öttömösi disznóvágás is Mihálffy Bélával.

Hogy az ország harmadik legnagyobb városába mikor látogat el mégis a miniszterelnök, azt egyelőre homály fedi, és jó esély van rá, hogy a kormánytól független sajtó legfelejebb csak akkor értesül majd, amikor Orbán már a városban van.

A látogatást követően a miniszterelnök szóvivője közleményt adott ki, mely szerint Orbán Viktor abban állapodott meg B. Nagy László fideszes polgármesterjelölttel, hogy még abban a ciklusban megkezdődik az új Tisza-híd felépítése. Ez azóta sem valósult meg, a lézerközpont és az M43-as befejezése azonban igen.

Mint egy osztrák kórház

Ezt követően négy évet kellett várni az újabb látogatásra, az apropó ekkor az ELI lézeres kutatóközpont alapkőletétele volt, 2014 februárjában járunk. A kormányfőt Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem akkori rektora fogadta, röviden tájékoztatva a szegedi egyetem és az egészségügy helyzetéről, majd az akkor frissen elkészült egészségügyi beruházást, a szegedi klinikakertbeli új épületet is megtekintették Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel. „Ez úgy néz ki, mint egy osztrák kórház” – jegyezte le az SZTEInfo a miniszterelnök szavait. 

„Szeged szép fejlődésen mehetett keresztül, és még komoly jövő előtt is áll”

– mondta beszédében. Az ünnepélyes alapkőletételen Botka László és B. Nagy László is jelen volt. Orbán beszédében gratulált is Szeged polgármesterének az elmúlt években a politikai nehézségek ellenére elért eredményekért, és megköszönte B. Nagy kormánymegbízott érzékeny, tapintatos munkáját. Elmondta, hogy szerinte az uniós csatlakozás szép távlatokat nyitott meg egy-egy városnak, és arról is beszélt, hogy Szegeden egészségügyi beruházás is megvalósul, az SZTE új klinikai központját is hamarosan átadják.

Az EU-ból való kilépés felelőtlen gondolat

A kampányok sok lábat megmozgatnak. Így volt ez 2014-ben is, amikor a négy évvel azelőtti első látogatáshoz hasonlóan szintén a kampány hajrájában találkozhatott a szegedi honpolgár Orbán Viktorral. A helyszín a verőfényes áprilisi Dóm tér. Az Index akkori beszámolója alapján az esemény nem sikerült túl fényesre: Orbán nem volt csúcsformában, a kormánypárti jelöltek meg kritikán alul” teljesítettek.

Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, az 1. vk akkori fideszes jelöltje például az Index újságírójának szavaival élve „Micimackó retorikai parnasszusainak és buddhai lényeglátásának eléréséről tanúskodva” úgy zárta sorait, hogy „sok munkával rengeteg eredményt elértünk, és hisszük, hogy még több munkával még nagyobb eredményeket lehet elérni”. B. Nagy Lászlóból meg nem lehetett hallani semmit.

Orbán a turnéján már jól bejáratott panelekkel élt, felsorolta a ciklus eredményeit, hogy nem beszélhet úgy az ellenzékről, ahogy azok róla, majd hozzátette, hogy az ellenoldal gyűlölködik, acsarkodik, rendezvényeik gyűlöletszeánszok, amivel ő nem foglalkozik.

„Aki nem ül az asztalnál, ne lepődjön meg, ha feltűnik az étlapon”

– bölcselkedett a miniszterelnök azt megerősítve, hogy az EU-ból való kilépés felelőtlen gondolat.

Az önkormányzati tulajdonú Szeged.hu idéz még egy esetet, ami talán mára már feledésbe merült. Szintén 2014-ben történt, de már októberben, az önkormányzati választásokhoz közeledve, hogy Orbán Viktor ellátogatott Kothencz János akkori fideszes polgármesterjelölt lakótelepi, 9. emeleti panellakásába, ahol kedélyesen beszélgettek arról az időszakról, amikor még a miniszterelnök is panelban lakott.

Kothencz János panellakásának konyhájában a miniszterelnök 2014-ben

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Miután több mint öt éve nem történt ilyen, a héten sok idő múltán újból Orbán Viktor látogatásának híre borzolta a szegedi kedélyeket. Azóta már kiderült, hogy nem jön, és hogy a látogatásának eseményéül szolgáló határvadász-avatást is inkább Budapesten tartják. Ebben a cikkben azt szedtük össze, hogy milyen volt, amikor jött, vagyis a 2010-ben megkezdett második ciklusa óta tett hivatalos látogatásait Szegeden.

A miniszterelnök látogatásának hírét a Szeged.hu dobta be, mi is megírtuk, később a Miniszterelnöki Kabinetiroda cáfolta és „hírlapi kacsának” nevezte. Ezt követően az önkormányzati fenntartású lap előhúzott az ingujjból egy Botka Lászlónak szóló meghívót, rajta a miniszterelnök nevével, hogy az ember végképp ne érthesse, hol is az igazság. Belengették a fél Belváros lezárását, de már olyan hírek is felröppentek, hogy a pénteki program lefújását tervezgetik. Le is fújták, és átrakták Budapestre. Ezzel a cikkel most egy be nem következett látogatásnak állítunk emléket úgy, hogy megidézzük azokat a hivatalos alkalmakat, amikor a miniszterelnök 2010-es hatalomra kerülése óta valóban járt Szegeden.

Az a bizonyos 2010-es év

Kezdjük egy kis csalással, hiszen 2010 áprilisában Orbán Viktor még csak miniszterelnök-jelöltként érkezett Szegedre. Ekkor a billegő körzeteket járta végig, hiszen az akkori Csongrád megye hét választókerületéből háromban prognosztizáltak második fordulót, két szegediben és a makóiban. A Fidesz elnökeként ekkor egy belvárosi kávézóban tárgyalt a Fidesz-KDNP jelöltjeivel, vállalkozókkal, majd gyalog, a Kárász utcán át ment a helyi Fidesz irodájába. Az Index cikke szerint útközben többen megtapsolták, fotózkodtak vele, autogramot is kértek, és egy szurkolói sálat is kapott. A párt irodájában gesztusértékűleg csak a helyi sajtónak nyilatkozott, ezt követően Makóra utazott tovább.

Hosszú év volt, így Szegednek kijárt egy szeptemberi látogatás is 2010-ben, immár miniszterelnökként. A program akkor sem különbözött sokban az áprilisitól, talán csak a beszámolók tartalmát tekintve. A Délmagyar.hu szerint Orbán Viktor, B. Nagy László, a Fidesz akkori polgármester-jelölt és Bohács Zsolt országgyűlési képviselő gyalog, az Árpád tér felől közelítette meg a Kárász utcát, az összesereglettek járókelők közül többen fotózták és gratuláltak neki.

„Szeretet övezi, őt nem kell védeni, mint a Demszkyt!”

– idézte a portál az egyik bámészkodót. A Corso Caféba ültek be egy kávéra, Orbán a számlát maga fizette, majd Nemes Istvánnal, a SZAK egykori, nyolcszoros utánpótlás- és B válogatott labdarúgójával kiegészülve beszélgettek a teraszon a fociról. A rövid látogatás protokollkézfogásokkal ért véget, majd Orbán Hódmezővásárhelyre utazott. „Vigyázzanak magukra!"

Bohács Zsolt a Délmagyar.hu-nak a megbeszélés eredményeiről is beszámolt, és elmondta, hogy „a kormány támogatja a lézer-kutatóközpont megvalósítását, valamint a harmadik szegedi Tisza-híd megépítését [...] Nem szabad elfeledkezni a Szegedet érintő napi problémákról sem, így mihamarabb szükség lenne az M43-as autópálya befejezésére, amely jelentős mértékben csökkentené a városra zúduló tranzitforgalmat. Ezt követően kezdődhet el a szegedi utak felújítása” – nyilatkozott.

Orbán Viktor egy makói utcafórumon Lázár Jánossal 2022-ben

Fotó: Benko Vivien Cher / MTI

Amikor Orbán is megérkezett, Botka és Lázár együtt lépett ki a városháza kapuján, hogy a miniszterelnököt fogadják. Kézfogások, szívélyes üdvözlések és mosolyok övezték a találkozást. Az Index cikke megmelékezik arról, hogy eközben az utca túloldaláról nagyjából féltucat, feltehetően devizahitel-károsult kiabálta, hogy

„eladtatok bennünket, eladtatok bennünket!"

Orbán a Modern Városok Program keretében találkozott Botkával, és milliárdos fejlesztéseket jelentettek be. Akkor arról beszélt, hogy a kormány mindent támogat, ami a város szépségének, fejlesztésének, polgárainak a célját szolgálja, és ekkor tett újabb ígéretet a déli vasúti/közúti híd megépítésére is a kormány részéről, aminek azóta sem látni eredményét, ahogyan a legtöbb ígéret sem jutott túl a szavak világán.

Magyarország modern kori történetének legnagyobb tudományos beruházása

Ezt Orbán Viktor eddigi utolsó hivatalos szegedi látogatásán mondta a kutatóközpont épületkomplexumának átadásának alkalmából, 2017. május 23-án. A körülményekről a miniszterelnök beszédén kívül nem sok maradt fent. „Magyarország akkor lehet a jövő nyertese, ha tudományos kutatóközpontok egész hálózatát hozza létre, hogy az ország ne csak termelési, hanem kutatás-fejlesztési központtá is válhasson” – fejtette ki. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott,

a központ helyén működő laktanyában masírozó szovjet katonák közül kevés gondolta, hogy harminc évvel távozásuk után ezen a földön egy lézerközpont áll majd,

melyben olyan berendezések működnek, melynél korszerűbbek jelenleg nincsenek a világon.

Orbán Viktor, Botka László és Pálinkás József a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóközpont elkészült épületegyüttesének megnyitóján 2017-ben

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Orbán Viktor Facebook-oldalán egy videó is megörökítette a látogatást. A felvételeken a miniszterelnök Tarjánban sétál, az utcán egy nő a nagy találkozás súlyától megremegve sírva szorongatja a kezét. Orbán ekkor Kothencz kampánycsapatának is tartott egy lelkesítő beszédet, egy sörpadon állva buzdított mindenkit kitartásra az önkormányzati választásokig hátralévő öt napra vonatkozóan.

„Eladtatok bennünket!”

2017 januárjának utolsó hétfőjén furcsa dolog történt. Reggel, háromnegyed nyolc körül érkezett meg Orbán Viktor Szegedre, hogy Botka Lászlóval, aki ekkor a polgármestersége mellett az MSZP elnökség által támogatott miniszterelnök-jelölt is volt, találkozzon. A városháza előtt fotósok hadának fagyott az ujja a fényképezőkre, az első etapon már túl voltak, ugyanis negyed órával korábban Lázár János, az akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter autója állt meg a bejáratnál.

Botka László fogadja a miniszterelnököt 2017-ben a szegedi városháza előtt

Fotó: Ujvári Sándor / MTI