Szegedre jön Orbán Viktor pénteken, lezárják a fél belvárost

Frissítés (szeptember 06. 11:17): Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a Szegedernek kedden délelőtt azt írta, „a miniszterelnök nem látogat Szegedre, ez hírlapi kacsa”.

Ötszáz határvadász tesz ünnepélyesen esküt szeptember 9-én, pénteken tíz órától a Móra Ferenc Múzeum előtt, melyen itt lesz Orbán Viktor miniszterelnök, illetve rajta kívül Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter is – tudta meg a Szeged.hu.

Az önkormányzati lap szerint a biztonsági intézkedések előkészítéséhez már egy nappal korábban hozzálátnak a városban, és ennek végeredményeképp a következő lezárásokra kell készülni:

  • csütörtökön, azaz szeptember 8-án déltől legalább szeptember 9-ig, vagyis péntek délután három óráig teljesen lezárják a Huszár Mátyás rakpartot, még a gyalogosok számára is;
  • pénteken a Belvárosi hidat reggel hattól legalább délután kettőig zárják le teljesen, gyalogosan sem mehetünk át rajta;
  • pénteken reggel hattól legalább délután kettőig teljesen lezárják a Dózsa utcát is a Vár utcától az Arany János utcáig;
  • szintén pénteken már reggel öt órától legalább délután háromig lezárják a Roosevelt teret és vele együtt gyakorlatilag az egész Stefániát, valamint a Deák Ferenc utcát. A belépéshez külön engedély kell majd.

A lezárásokat az alábbi térképen jelöltük:

Grafika: Szegeder

Ehhez a közösségi közlekedési járműveket is terelni kell, erről később ígértek információkat. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester úgy nyilatkozott a portálnak, hogy nem érti, miért van szükség ilyen nagy területű lezárásra. Péntek reggel, amikor elindulunk munkába, a gyerekek iskolába, elveszi a kormány Szeged egyik hídját teljes egészében átalakítva ezzel a belváros közlekedését. Az alpolgármester szerint az, hogy kerékpárral, de még gyalog sem lehet majd átmenni a Belvárosi hídon, felháborító, és nagyon nagy dugókra kell majd Szeged-szerte számítani.

Arról, hogy lesz-e valamilyen közös programja a miniszterelnöknek akár a helyi fideszesekkel, akár Botka László polgármesterrel vagy mással a szegedi önkormányzat részéről, még nincs információ. A kormánysajtó egyelőre nem írt bővebben Orbán látogatásáról, így onnan sem tudunk többet. A miniszterelnök részletesebb programjával kapcsolatosan keressük sajtófőnökét, Havasi Bertalant, és ha többet tudunk, arról beszámolunk.

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet mond a Fidesz-KDNP választási nagygyűlésén a szegedi Dóm téren 2014. április 4-én

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Orbán legutoljára Szegeden 2017 januárjában járt, amikor Botka Lászlóval a Modern Városok Program pontjairól egyeztek meg. Akkor arról beszélt, hogy a kormány mindent támogat, ami a város szépségének, fejlesztésének, polgárainak a célját szolgálja, és ekkor tett újabb ígéretet a déli vasúti/közúti híd megépítésére is a kormány részéről. Ezt megelőzően említésre méltó 2014-es látogatása is, amikor a Dóm téren tartott nagyszabású kampányeseményt a Fidesz az országgyűlési választási hajrában. 

Az utóbbi időben is járt errefelé, de csak a környéken: Szeged néhánytíz kilométeres körzetében négy héten belül háromszor is felbukkant a miniszterelnök 2021 őszén. Szeptember 22-én Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel Algyőn halászleveztek; október 3-án Lázár Jánossal valahol a Tisza partján süllőztek; majd október 18-án a Szeged–Szabadka vasútvonal alapkőletételén vett részt Horgoson.