A rendőrség a városnál érdeklődött a határvadászok ünnepélyes eskütételének teljes lefújásáról

Szinte percről percre jönnek az újabb fejlemények Orbán Viktor tervezett látogatása kapcsán, melyről kiderült, hogy mégsem történik meg. Jelenleg úgy tűnik, hogy még akár a rendezvényt is lefújhatják, bár erről hivatalos kérelem még nem érkezett, csak szóbeli érdeklődés a Városkép és Piac Kft. felé.

Először arról írtunk elsőként, hogy az ötszáz határvadász Móra parki avatásával kapcsolatban kedden Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke nyilatkozott úgy, hogy Orbán látogatása „hírlapi kacsa”. Bakondi György arról beszélt az M1-en, hogy az esemény maga meg lesz tartva, de időközben a Szeged.hu is megjelentetett egy hivatalos meghívót, melyet Botka László polgármester számára küldtek. Ezen az áll, hogy ünnepi beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Kerestük levélben Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestert is az ügyben, aki azt mondta: „a miniszterelnöki beszéd lemondása minket is váratlanul ért, és még nem tudjuk, hogy mi következik, egyelőre a rendezvénnyel kapcsolatos operatív egyeztetések is elhalasztásra kerültek”. Elmondta, jelen pillanatban nem tudják, mi fog történni: marad a rendezvény az eredeti zárásokkal, marad, de kevesebb zárással, vagy elmarad. Nagy még egy képet is kirakott Facebook-oldalára, mely szerint a rendőrség elrendeli a lezárást:

Forrás: Nagy Sándor / Facebook

Időközben a Telexen is megjelent egy cikk, melyben a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője azt nyilatkozta, hogy szeptember 2-án érkezett egy igénybejelentés a határvadászok ünnepélyes eskütételére vonatkozóan. „Az erről szóló engedélyt a mai napon részemről aláírva megküldtük a rendőrkapitányság részére.

Fél 3 körül a rendőrség képviselője szóban érdeklődött társaságunknál, hogy le szeretnék mondani a rendezvényt és ennek mi a menete.

Kollégám arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy elég e-mailben egy lemondó nyilatkozatot küldeni, de ez a mai pillanatig még nem érkezett meg” – írta Rácz Attila.

Havasi nyilatkozatára Szeged polgármestere cáfolta, hogy „hírlapi kacsa” lenne a miniszterelnök pénteki, szegedi látogatása. „Nem azzal van a baj, hogy a miniszterelnök jön, hanem a lezárás mértékével” – mondta a Telexnek Botka László, aki egy hivatalos levéllel is alátámasztotta állítását a lapnak. „A polgármesteri hivatal múlt héten csütörtökön kapta meg a hivatalos levelet, tájékoztatást az ünnepségről, majd egy nappal később a Szegedi Közlekedési Társaság az Országos Rendőr-főkapitányság utasítása alapján határozatot kapott a szegedi rendőrségtől a lezárásokról” – mondta Botka László, hozzátéve, hogy azóta nem kapott információt arról, hogy pénteken érkezik-e Orbán Viktor Szegedre.