100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Látványos színpadi műsorral, lelátókkal és szervezetten érkező támogatói csoportokkal tartott választási nagygyűlést Aleksandar Vučić a Szerb Haladó Párt (SNS) színeiben pénteken este Újvidék főterén. Az egyes elemeiben a fideszes Békemenetet idéző rendezvényen egy, a tömegek mérésével foglalkozó szerb szervezet 16 500 főre tette a létszámot, míg a szerb belügyminisztérium egyenesen 110 ezres tömegről számolt be, ám kétségeink vannak afelől, hogy egyáltalán elférnek-e ennyien a Szabadság téren.

Vučić az EU-csúcsról odaérkező Robert Fico szlovák kormányfővel megtámogatva az október 25-i parlamenti választás előtt a 2024 novemberében történt újvidéki pályaudvari tragédia után kibontakozó tiltakozásokról, politikai ellenfeleiről és vajdasági fejlesztési tervekről is beszélt. Azzal vádolta ellenfeleit, hogy politikai célokra használják az újvidéki pályaudvar előtetejének leomlását, az utána kezdődött tüntetéseket pedig állítása szerint külföldről finanszírozták.

A Szerbiát 12 éve vezető Vučić az elnöki pozícióból újra a kormányfőire váltana, és ehhez le is mondott államfőként szeptember végén, de két éve nem tudja visszaszorítani a rendszerét korrupcióval vádoló tüntetőket. Az éppen az újvidéki tragédia után kezdődött tüntetésekből kinőtt Egyetemista Lista (SL) pártszövetségként is valódi kihívóvá vált.

Az orosz hátszéllel megtolt Vučić az ellenzéket vádolja csalással, miközben civilek pont a kormánypárt miatt aggódnak a választás tisztaságáért. Az áprilisi magyarországi választáson bevált civil technika, az őrszemhálózat felállításával akadályoznák meg a hatalom részéről a csalásokat jövő vasárnap, nemzetközi megfigyelői státuszban a magyar De! Akcióközösség is ott lesz Szerbiában.

Ahogy arról a Telex korábban írt, az biztos, hogy minden korábbinál nehezebb választás vár a hatalma átmentésén dolgozó Vučićra. De kérdés, hogy a pártok hogyan állnak: az N1 legutóbbi felmérése 44–41-re az SL-t hozta ki Vučić pártszövetsége előtt, miközben a Faktor Plus szeptemberben publikált adatai alapján az SNS 47,2 százalékot szerezne, az SL pedig csupán 31,5 százalékot. Utóbbi közvélemény-kutató céget azonban kormányközeli szervezetnek tekintik, amelyre rendszeresen hivatkozik Vučić, ez kétségessé teszi a felmérés szakmaiságát.

A pénteki rendezvényen a főtér egyik végében felállított színpad két oldalán lelátókat rendeztek be, ezeken főként a párthoz közel álló támogatók foglaltak helyet. A gyűlés előtt Vučić nevét és más támogató rigmusokat skandáltak, a résztvevők egy része pedig buszokkal érkezett a helyszínre. A buszok miatt a rendezvény kezdete előtt több belvárosi utcában is megbénult a forgalom. A színpaddal szembeni téren sűrű tömeg gyűlt össze, a sétálóutca mentén pedig kivetítőkön és hangosítással közvetítették a beszédet. Voltak olyanok is, akik csak arra jártak, és rövid időre álltak meg a rendezvény mellett.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A résztvevők között főként középkorúakat és idősebbeket lehetett látni, de fiatalok is megjelentek. Több, egységesen fehér pólót viselő csoport is feltűnt; ők a helyiek szerint a párthoz közel álló támogatók, köztük párttagok voltak. A rendezvény hivatalos kezdését délután hat órára hirdették meg, addig zenés műsorral hangolták a közönséget a volt elnök érkezésére.

Vučić beszédében hangsúlyosan kitért a pályaudvari tragédiára, amelyben 16 ember vesztette életét. „El kell jutnunk az igazsághoz, a valódi igazsághoz, nem a politikai igazsághoz” – jelentette ki Vučić. Szerinte ha bárki bűncselekményt követett el, annak felelősséget kell vállalnia, és „nem lehet sem engedmény, sem kegyelem”. Ugyanakkor azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy saját céljaikra használják fel a tragédiát.

A katasztrófa után a diákok vezetésével országos tiltakozások indultak, ezeket Vučićnak nem sikerült leszerelnie, tavaly 200-300 ezres tüntetések is voltak ellene. Vučić szerint a megmozdulásokat külföldről finanszírozzák, céljuk pedig Szerbia destabilizálása. „Eurómilliárdokat hoztak be, hogy elpusztítsák Szerbiát” – állította, bizonyítékokat azonban nem mutatott be. A tiltakozókat azzal vádolta, hogy politikai célokra használják fel a tragédia utáni felháborodást, az egyetemeket pedig politikai pártok fiókszervezeteinek nevezte.

A diákok és támogatóik ezzel szemben a tragédia felelőseinek elszámoltatását és az intézményi korrupció kivizsgálását követelik. A hanyag építkezés ugyanis rámutatott a rendszerszintű korrupcióra és a kormányzati felelősségre. Ez valóban megrengette a szerbiai vezetést, miniszteri szintig érő vádemelések is történtek, tavaly a kormány is jelentősen átalakult, lényegi fejlemény azonban a mai napig nincs az ügyben. Csak egy-két kihallgatás történt, minden vádlott szabadlábon védekezik, a bíróságok egymásnak passzolgatják és visszadobják az ügyeket.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A belpolitikai konfliktusok mellett Vučić több fejlesztési ígéretet is tett. Három éven belül felújítanák vagy újjáépítenék a szerbiai kórházakat, 2027-től visszavezetnék az ingyenes fogorvosi ellátást, Vajdaságban pedig útépítéseket, valamint a víz- és csatornahálózat fejlesztését ígérte. Azt állította, hogy a Belgrád–Zrenjanin és a Zrenjanin–Újvidék autópálya két éven belül készülhet el, a Fruška gora-i folyosó legnagyobb része pedig hat hónapon belül. Az oktatásban jobb iskolákat és egyetemeket ígért, a diákoknak pedig szerinte nem szabad többé a politika „túszaivá” válniuk.

A nagygyűlésen ott volt Robert Fico szlovák kormányfő is, aki a brüsszeli EU-csúcsról utazott Újvidékre, és szerbül elmondott beszédben támogatta Vucicot. A Magyarországon is jól ismert módon a Szabad Magyar Szó szerint többek között azt mondta, Vučić megvédi Szerbia szuverenitását.

A gyűlés előtt Ilija Srdanović, az Egyetemista Lista vezetője arra figyelmeztette az újvidékieket, hogy információik szerint kormánypártiak erőszakos cselekményekre és provokációkra készülhetnek a beszéd alatt. Zavargások végül nem törtek ki, két újságírót azonban incidens ért. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint Žarko Bogosavljevićnek, a Razglas News újságírójának egy férfi megpróbálta kivenni a kezéből a telefonját, miközben a buszokat videózta. A másik eset a beszéd után történt: a Mašina.rs újságírónőjét félrelökték, amikor kérdéseket próbált feltenni Vučićnak.

A beszéd után a résztvevőket és a helyieket próbáltuk kérdezni, de a párt támogatóival nehezen lehetett szóba elegyedni. Egy harminc év körüli férfi, aki korábban a pártnak dolgozott, és személyesen is ismeri Vučićot, az emberek képviselőjének tartja a volt elnököt. Teljes mértékben támogatja az SNS-t, az újvidéki tragédiát pedig „túllihegettnek” nevezte: szerinte az ellenzék politikai célokra használja az ügyet. Ez lényegében egybecsengett Vučić beszédének üzenetével.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A megszólalások alapján ugyanakkor nem rajzolódott ki egyértelmű választóvonal a kormánypártiak és az ellenzéki érzelmű helyiek között. Többen elismerték, hogy Szerbia fejlődött az SNS kormányzása alatt, még akkor is, ha Vučić politikájával vagy a tragédia kezelésével nem értenek egyet. Akadtak olyanok is, akik szívesen szavaznának egy erős ellenzéki pártra, de bírálták az Egyetemistákat és a tüntetéseket is.

Néhány huszonéves, fehér pólós Vučić-támogatóval is sikerült beszélnünk. Ők egyetértettek az újra a miniszterelnökségre pályázó politikus fejlesztési ígéreteivel, és úgy gondolták, azok meg is valósulnak. Egyikük azonban a csoporttól félrehúzódva már kritikusabban beszélt a róla. „Vučić sem hibátlan, és voltak dolgok, amiket nem jól csinált” – utalt a 2024-es újvidéki tragédiára.

Mások jóval borúlátóbban látják a szerb politikát. Egy, a főtéren sétáló diákcsoport tagja így fogalmazott: „Nem veszünk részt a politikában, és ebben a politikában később sem akarunk, korrupt az egész.” Egy nő pedig ízléstelennek tartotta, hogy a párt a választás előtt pont Újvidéken tartja kampányának egyik kiemelt rendezvényét. Élesen bírálta Vučićot a pályaudvari tragédia kezeléséért.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…