100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Több mint száz év után került vissza a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközséghez az 1700-ban adományozott, 326 éves úrvacsorai kehely – írja a Délmagyar. A kegytárgy 1920 után eltűnt a leltárakból és a templomból is, hollétéről egészen 2025-ig semmit sem tudtak.
A 24 centiméter magas, 490 grammos ezüstkelyhet kívül-belül arannyal vonták be. Keresztesi Sámuel és felesége, Kassai Borbála adományozta az egyházközségnek, amikor a jelenlegi ótemplom még nem is állt. A tárgyat a Nyitott Ótemplom Napján üvegvitrinben is kiállították.

A kehely az 1920-as évekig szerepelt az egyházközség leltáraiban, és kiemelkedő úrvacsorai alkalmakon használták. Czeglédi Ernő presbiteri jegyző szerint az archívumban nem találtak magyarázatot arra, miért tűnt el, ezért több mint száz évig csak találgatni lehetett a sorsáról.
Az egyik feltételezés szerint az első világháború vagy a román megszállás idején rejthették el. 1917-ben ugyanis hadicélokra elvitték a templom harangjait és az orgona 54 sípját, a román megszállás alatt pedig számos értéket vittek el Hódmezővásárhelyről. Az sem zárható ki, hogy a kehely nem önként került ki a templomból.
2025 pünkösdje előtt végül egy magát megnevezni nem kívánó adományozó visszajuttatta az egyházközséghez. A kehely épségben, becsomagolva került elő, de azt továbbra sem tudni, hogy az elmúlt évszázadban pontosan hol és milyen körülmények között őrizték.














