100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Az amerikai hadsereg CH-47F Chinook típusú szállítóhelikoptere haladt át mindössze 2500 láb magasságban, azaz körülbelül 750 méteren a szegedi repülőtér felett – osztotta meg Facebook-oldalán a légikikötő.
Bár radaron csak egy gép látszott, beszámolók szerint többen voltak kötelékben. Szerdán egyébként két kötelék is átrepült hazánk felett: az egyik Budapestről indult, majd Csongrád és Hódmezővásárhely mellett haladt el nagyjából dél körül, Nagylaknál elhagyva a határt. Úti célja a romániai Constanța lehetett.
A másik kötelék pedig éppen arról jött. Egy temesvári megálló után átrepült alacsonyan Újszeged, majd a szegedi repülőtér felett délután három óra magasságában és egészen az osztrák Grazig ment. Vélhetően innen indul tovább majd Németországba.

A Chinook könnyen felismerhető helikoptertípus, hiszen két rotorja is van egymás mögött. Ocskó Ferenc fotósunk majdnem két éve Apache katonai helikopterekkel együtt fotózott ilyet a reptéren. Az akkor hat helikopterből álló amerikai konvoj meg is állt tankolni 40 percig, összesen 5800 liter ólommentes (jet1) kerozint vettek fel.















