„Egyvalami tudna engem tisztázni” – megvette barátja élettársát, majd megölte a barátját a gazda, 7 év börtönt kapott

„Egyvalami tudna engem tisztázni, nem más, mint maga Gyula” – mondta a Szegedi Ítélőtáblán az a tömörkényi gazda, akit azzal vádolnak, hogy 2021 áprilisában 3,5 millió forintért megvette barátja élettársát, majd egy dulakodás közben megölte a barátját. A férfi korábban részletes vallomást tett, el is ítélték, a védője azonban fellebbezett. Az Ítélőtábla mai tárgyalásán már a korábbi vallomásaitól eltérő dolgokról beszélt, de sem ez, sem a táblabíróság vizsgálata nem változtatott a korábbi ítéleten: a férfi 7 év börtönt kapott.

A vád szerint a sértett és a párja, a később eladott nő még 2019-ben költözött Budapestről a Csongrád-Csanád vármegyei Tömörkényre. Ott ismerkedtek meg a vádlottal, egy helyi gazdával, aki rendszeresen segített nekik a tanyájuk körüli munkákban. A vádlott és a sértett összebarátkoztak, annak élettársával pedig egymásba szerettek.

A viszonyról a későbbi áldozat is tudomást szerzett, fel is ajánlotta a barátjának, hogy ha fizet, viheti a nőt. A gazda 2021 áprilisában fizette ki szerelméért az előzőleg meghatározott 3,5 millió forintot, de a sértett – a vádlott állítása szerint a nővel közös gyerekéért – további egymilliót követelt. Emiatt aztán szóváltásba keveredtek és dulakodni kezdtek, aminek az vetett véget, hogy a gazda egy vascsővel legalább két alkalommal, nagy erővel fejen ütötte barátját, aki az életét vesztette.

„Nem gondoltam, hogy ennyitől egy ember meghal” – mondta korábban az egyik tárgyaláson, ahol részletes vallomást is tett.

A vádlott aztán a férfi holttestét fóliába csavarta, annak tanyájáról autóval elszállította, és ismeretlen helyre rejtette. Állítása szerint Csanyteleknél dobta a Tiszába a gyilkos fegyverrel együtt, de sem a csövet, sem az áldozat testét nem találták meg a mai napig. A gazda a többi nyomot is eltüntette mielőtt a szerelme hazaért, a férfi ruháit elégette, a vért sóderrel hintette fel.

A nőnek később azt mondta, hogy a férfit ismeretlen személyeknek adta át, hogy gondoskodjanak a végleges eltüntetéséről. Megbeszélték, hogyan vezetik félre a hatóságokat: az áldozat telefonjáról üzenetet küldtek a nő telefonjára, hogy a férfit elkapták haragosai, de ne szóljon senkinek, aztán két hét múlva a nő bejelentést is tett a rendőrségen, hogy élettársa horgászni indult, de nem ért haza. Mivel a nő tanúként a körözési eljárásban ezen kijelentéseit többször is megismételte, bűnpártolás vétsége miatt 2023 májusában másodrendű vádlottként két év próbaidőt kapott.

A gazdát 2023 novemberében mondta ki bűnösnek a Szegedi Törvényszék emberkereskedelem, kényszermunka és halált okozó testi sértés vétségében, amiért 7 év börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélték. A férfi a halált okozó testi sértés vádjával kapcsolatban önvédelemre hivatkozott, mondván, mikor nem akarta kifizetni a további egymilliót, barátja azzal fenyegette meg, hogy megöli. Az emberkereskedelem vádjára azt mondta, hogy csak ki akarta emelni szerelmét abból a közegből, amiben volt.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben aztán a védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés miatt fellebbezett, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A keddi tárgyaláson a férfi ügyvédje azt mondta, szerinte, ha leegyszerűsítjük a dolgot, elmondható, hogy téves tényállást állapított meg az elsőfokú bíróság a halált okozó testi sértés és az emberkereskedelem kapcsán is, mert a bizonyítékok alapján nem mondható ki, hogy ezek a cselekedetek megvalósultak.

„Biztos-e az, hogy a sértett úgy halálozott el, ahogy azt a bíróság megállapította? Elhalálozott-e egyáltalán?” – tette fel a kérdést, majd kifejtette, hogy szerinte a bíróság elfogadta a vádlottra nézve terhelő bizonyítékokat, de az enyhítőket nem. Szerinte nem dőlt meg az a pont sem, miszerint a férfi önvédelemből ütötte meg a barátját: a vádlott korábban azt mondta, hogy a sértett a dulakodás során a fegyverért indult egy melléképületbe, azt hangoztatta, hogy megöli, ekkor ütötte le hátulról a vascsővel. Az ügyvéd szerint, ha ez így történt, jogosan hivatkozik a védence önvédelemre akkor is, ha úgy ütött, hogy a sértett hátat fordított.

„Kétséget kizárólag nem állapítható meg, hogy nem máshogy történtek az események, így nem mondható ki a bűnösség” – mondta az ügyvéd, aki szerint nem bizonyítható, hogy azzal, hogy a férfi megvette a nőt, hatalmat is gyakorolt felette. Úgy látja, így nem valósult meg az emberkereskedelem, és ezt bizonyítja az is, hogy a nő „ma is elkísérte a párját a tárgyalásra, akivel jegyben járnak”.

„Ezt a tényállást nem az ilyen esetekre találta ki a jogalkotó” – jegyezte meg a védő, és arra kérte az Ítélőtáblát, hogy mentsék fel a férfit, de ha bűnösnek találják, az enyhítő körülmények miatt csökkentsék a büntetését. Az ügyész viszont nem tartotta alaposnak a fellebbezést, szerinte helyesen állapította nem a törvényszék a vonatkozó tényállásokat, majd beszédében a vád képviselője több olyan pontra is felhívta a figyelmet, ahol a korábbi vallomások eltérnek egymástól.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Végezetül a gazda is szólt pár szót azzal kapcsolatban, hogy szerinte hol hibáztak az előző tárgyalásokon. Ő úgy látja, korábban nem vizsgálták megfelelően, hogy honnan lett volna 3,5 millió forintja megvenni a nőt, nem nézték a számláit, szerinte nem volt ennyi pénze. Korábban feljött szóra az is, hogy mostani párját egészségügyi állapota miatt is ki akarta menteni az élethelyzetéből, de szerinte ezt sem vették figyelembe, valamint azt sem vizsgálták, hogy a sértettnek milyen ügyei voltak korábban, milyen eljárások folytak ellene.

„Egyvalami tudna engem tisztázni, nem más, mint maga a Gyula”

– mondta a sértettre utalva, majd a korábbi vallomásaival szembemenve arról kezdett beszélni, hogy a végzetes napon ő nem bántotta a férfit, csak abban bűnös, hogy félrevezette a hatóságokat. Azt mondta, erre azért volt szükség, mert a rendőrség is kereste több dolog miatt, ő meg fedezte az eltűnését. Elmondása szerint pénzt is ajánlana fel azért, hogy valaki felkutassa a sértettet, mert ő tisztázni tudná.

Az ítélőtábla végül helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, a gazda 7 év börtönt és 7 év közügyektől eltiltást kapott. Úgy látják, hogy a törvényszék helyesen mérlegelte a bizonyítékokat, megalapozott volt a tényállás minden szempontból, a vádlott nem volt jogos védelmi helyzetben, és az emberkereskedelem és kényszermunka is áll. „Ez nem egy célzatos bűncselekmény, aki egy másik embert megvásárol, az elköveti” – mondta a bíró a védelemre reflektálva, és hozzáfűzte, hogy ilyenkor mindegy, hogy mi a cselekmény célja.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy Magyarország minden tájára eljussanak a legfontosabb és legérdekesebb szegedi történések. Ez a cikk ezen együttműködés keretében a Telexen is olvasható.