„Sajnálom, hogy akkor nem a hatóságokat értesítettem” – mondta szerdán a Szegedi Járásbíróságon az a férfi, akit halált okozó testi sértéssel és emberkereskedelemmel vádolnak. Az ügyészség szerint a negyvenes éveiben járó, a Szegedtől úgy ötven kilométerre, Tömörkényen élő gazda barátja tanyáján segédkezett több alkalommal, és ez idő alatt érzelmi kapcsolatba került annak élettársával. A két férfi végül egyezséget kötött: a nőt a párja 3,5 millió forintért hajlandó volt elengedni a férfival, később azonban plusz egymillió forintot is követelt, amit a vádlott már nem tudott kifizetni. A konfliktus veszekedéssé, majd verekedéssé fajult, aminek során a vádlott egy vascsővel kétszer fejen ütötte barátját, aki meghalt.
A kihallgatások és a tárgyalások során több részlet is kiderült az ügyben, de most a gazda részletesen is mesélt a történtekről. 2019-ben ismerkedett meg a férfival, először üzleti, majd baráti lett a kapcsolatuk. Az élettársával csak később találkozott, aki az ismerettségük kelte után nem sokkal már szerelmet is vallott neki. Állítása szerint ez a barátját nem zavarta, sőt,
ő ajánlotta fel, hogy 3,5 millió forintért elengedi vele a nőt,
mert az „fedezné azt, amennyibe évente kerül”. 2021. áprilisában a pénzt át is adta a vádlott, majd megbeszélték, hogy a részletekkel később törődnek. Az áldozat és az élettársa ezután összevesztek, a nő a közös gyermekükkel elment a tanyáról, ahová később megérkezett új szerelme, egy körbálát vitt, és ingerült állapotban találta ott barátját. A tanya udvarán a két férfi vitatkozni kezdett, mert az áldozat további egymillió forintot kért azért, hogy a nővel közös gyermekét is elengedje.
Ezután kezdődött a dulakodás. A vádlott állítása szerint a sértett egy méteres vascsővel támadt rá, ő hárított, majd a földre kerültek. A gazda azt vallotta, hogy félt a barátjától, mert az többször is azzal kérkedett, hogy spéci légfegyvereket tart otthon, és a dulakodásból felkelve is „kihangsúlyozta, hogy meg foglak ölni. Hogy le foglak lőni és meg foglak ölni”. Ahogy az áldozat a fegyvereket tároló helyiség felé indult, a vádlott kétszer csapott utána a csővel, a második után a férfi már nem kelt föl, szájából és orrából jött a vér. „Azt hittem, csak elájult, nem gondoltam, hogy ennyitől egy ember meghal” – mondta a gazda könnyezve.
Ezt követően pánikba esett. A holttestet fóliába csavarta, megkötözte, és a csővel együtt az autójába rakta. A vérnyomokat sóderrel fedte le, majd a kocsival elhagyta a tanyát. „Sajnálom, hogy akkor nem a hatóságokat értesítettem.” Később a nőnek elmesélte, hogy dulakodtak, és azt mondta, hogy a férfi elájult, majd olyan emberekre bízta, „akik majd elintézik”.
Fotó: Bálint András / Szegeder
A holttestet este Csanyteleknél dobta a Tiszába, ahogy a gyilkos fegyvert is, majd a ruháit otthon elégette. Az áldozat testét a mai napig nem találták meg. Később megbeszélték a nővel, hogyan vezetik félre a hatóságokat. Az áldozat telefonjáról üzenetet küldtek élettársa telefonjára, mely szerint a férfit elkapták haragosai, de ne szóljon senkinek, majd két hét múlva bement a rendőrségre és bejelentést tett, hogy a párja horgászni indult, de nem ment haza. Ezt a körözési eljárásban tanúként a nő többször is megismételte.
A nőt bűnpártolással, a férfit emberkereskedelemmel és halált okozó testi sértéssel vádolja az ügyészség, beismerése esetén négy és fél év börtönt kértek rá. Ő továbbra is tagadja a bűnösségét, önvédelemre hivatkozik. Elismerte ugyan, hogy fizetett a nőért, de szerinte ezt nem lehet emberkereskedelemnek minősíteni, mivel ezzel a pénzzel inkább megváltani akarta, és nem fizetni érte.
Elmesélt egy történetet, miszerint egy séta alkalmával a nő, bizalmába avatva súlyos egészségügyi problémáiról beszélt neki, és arról, hogy a párja nem engedi, hogy orvoshoz forduljon, mert nem akarja finanszírozni a kezelésének a költségeit.
Állítása szerint nem megvásárolni akarta a nőt, hanem kiemelni ebből a közegből.
A bíró kérdésére azt is elmondta, hogy úgy képzelte, hogy miután kifizeti a 3,5 millió forintot, a nő vele él majd, és annak immár volt párjával jó marad a kapcsolatuk, mert több közös üzleti tervük is volt. Hozzátette, hogy legjobb barátjaként tekintett a férfira. „Mai napig nem értem, hogy akkor miért fordult úgy ellenem.”
A nő esetében most ítélet is született. Ő a bíróság előtt korábban egy hosszú levélben taglalta, hogy mennyire megbánta a tettét, részletezte, hogy szörnyű volt a viszonya egykori párjával és a vádirattal megegyező módon, mint másodrendű vádlott a bűnösségét is beismerte. A bíróság két év próbaidőre és 323 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére ítélte.
A bíró az indoklásában hangsúlyozta, hogy bár többször tett valótlan nyilatkozatot azzal kapcsolatban, hogy hová is tűnt az élettársa, végül őszinte beismerő vallomást tett, így tényleges büntetést nem szabnak ki rá. „A próbára bocsátás azt a bizakodást fejezi ki, hogy ezalatt a két év alatt nem fog elkövetni semmilyen bűncselekményt a másodrendű vádlott” – mondta a bíró.
Mivel senkinek sem volt ellenvetése, az ítélet jogerőre emelkedett. „Köszönöm a bíróságnak, hogy ez az ítéletet szabta rám, sajnálom, ami történt” – élt az utolsó szó jogával a másodrendű vádlott. A gazda tárgyalása júliusban folytatódik.
A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.