100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint a kiskunhalasi mobil járványkórház jelenlegi állapotában már nem alkalmas a feladatára. Ezt a múlt pénteki helyszíni bejárása után a Facebook-oldalán írta meg. A 2020 tavaszán bruttó 5 milliárd forintért felhúzott konténerkórházban 2021 decembere óta nem volt beteg.
Az Átlátszó szerdai cikke már „használhatatlannak” nevezi az épületet. A lap szerint a miniszter fotóin szinte üres intézmény látszik, benne kibontatlan dobozokkal, lélegeztetőgép-tartozékokkal és egészségügyi eszközökkel. A megmaradt felszerelést felmérik, és amit lehet, újrahasznosítanak.
2021 novemberében, a negyedik hullám idején Kásler Miklós akkori miniszter a 20/2021. (XI. 10.) számú egyedi utasításában elrendelte, hogy a halasi intézmény november 15-től ismét fogadjon betegeket. A Magyar Hang értesülése szerint azonban aznap zárva maradt. Balogh Dénes, a szegedi klinika ápolási igazgatója a Klinikai Tanács ülése után levelet írt a dolgozóknak. Ebből kiderült, hogy a klinika mindenképpen el akarta kerülni a halasi nyitást, mert vélhetően főleg szegedi dolgozókat vezényeltek volna oda, miközben a klinikán is napokon belül további 140–150 szakdolgozót kellett bevonni a covidos betegek ellátásába.
Az ATV beszámolója szerint Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa akkor azt a választ kapta, hogy a kórház üzemeltetéséhez 10 orvos és 186 szakdolgozó kellene, a környékbeli intézmények viszont csak 70 embert tudnak adni.
Az Átlátszó által 2020 novemberében közzétett szerződések szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 2020. március 19-én szerződött a kivitelezésre a West Hungária Bau Kft.-vel (WHB) és a ZÁÉV Zrt.-vel. A szerződés értéke nettó 3,9 milliárd, bruttó 5 milliárd forint volt, a határidő pedig április 5-e. A WHB Tiborcz István, a ZÁÉV pedig Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
A konténerkórház 2020 áprilisában két és fél hét alatt elkészült, betegeket viszont csak október 1-jétől fogadott. A Telex akkori beszámolója szerint legfeljebb 150 beteget tudott ellátni. 12 intenzív ággyal indult, és ezt 40-re lehetett bővíteni. A személyzet egy részét Szegedről és Orosházáról vezényelték át. A mentőbeálló az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint tervezési hiba miatt kimaradt az eredeti kivitelezésből, ezért utólag építették meg nettó 145 millió forintért. Az állagmegóvás további nettó 189 millió forintba került. Ezeket a munkákat csak 2021. január 19-én vették át, hónapokkal a nyitás után.
A rezsit az üres épület után is fizetni kellett. Az Átlátszó 2023 elején megszerzett adatai szerint a kórház 2021-ben 79,8 millió forintot, vagyis havonta nagyjából 6,65 millió forintot fizetett az áramért. 2022 első félévében, már betegek nélkül, 32 millió forint volt a villanyszámla, ez havi 5,3 millió forint. Erről a Szegeder is beszámolt.














