100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

2027 augusztusában indulhat a termelés az egykori orosházi Guardian-üveggyár helyén kialakított chipsgyárban, a török Dogus Cay azonban még egyetlen termelővel sem kötött szerződést. Ezt Özkan Tunc, a cég igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán mondta az MTI-nek. Az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb 10 ezer tonna kukoricachipset gyártanának. Egyelőre fórumokat tartanak, a partnerszerződéseket decemberben és januárban kezdenék megkötni.

A keddi beszállítói fórumon, ahol mintegy 130 gazda vett részt, a cég agronómusa, Isa Tangur azt mondta: számításaik szerint egy hektár burgonya 1450, egy hektár kukorica 1160 euró jövedelmet hoz, ez nagyjából 530 ezer, illetve 420 ezer forint. A kukoricánál ugyanakkor öntözés mellett hektáronként 12 tonnás termésátlagot rögzítenek. Békés megyében idén 34 ezer hektáron termett kukorica, és az aszály miatt 1,4 tonna lett a megyei átlag. A megye 430 ezer hektáros termőterületéből mindössze 35 ezer hektár öntözhető.

Burgonyára előre kötnek szerződést rögzített árral és mennyiséggel, kukoricát viszont először piaci felvásárlással vennének. Tunc szerint szükség esetén segíthetnek a partnereiknek kiépíteni az öntözést, az öntözéstámogatás és a vízjogi engedélyek azonban elsősorban a magyar kormány feladatai. Raffai János orosházi polgármester is úgy látja, hogy öntözés nélkül hiába szerződnek a gazdákkal, ha azok nem tudják megtermelni a vállalt mennyiséget.

Tunc nem tartja kizártnak, hogy Békés megyéből egyelőre inkább kukoricát szállítanak majd nekik. Az ország minden részéről keresnek partnert, és szerinte az sem gond, ha 200–400 kilométerről érkezik az áru, így a Csongrád-Csanád vármegyei termelők is szóba jöhetnek.

Induláskor 150–200 embert alkalmaznának, a létszám két év alatt érné el a 440 főt. A gyárban 25 ezer tonna burgonyát tudnak majd hűtve tárolni. A termékek 10–15 százaléka marad a magyar piacon, a többi uniós exportra megy.

Az orosházi Guardian-gyárban 2022-ben az energiaárak miatt leállt a síküveggyártás, a telephelyet pedig 2025 októberében 24 millió euróért (közel 8,7 milliárd forintért) kínálták eladásra. Idén áprilisban jelentették be a 42 milliárd forintos beruházást 8,3 milliárd forint állami támogatással, 440 új munkahellyel és évi 200 ezer tonna burgonya, valamint 50 ezer tonna kukorica feldolgozásával. Ez a mennyiség most hosszú távú célként szerepel. Akkor még az szerepelt, hogy a beszállítók 90 százaléka magyar, főleg helyi termelő lesz. Májusban a polgármester 10–12 hónapos átalakítással számolt.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…