Már a Google térképén is látszik a BYD-gyár építkezése

A Google a napokban jelentette be, hogy idén is elindítja az utcaképet készítő autóit, miután a legújabb utcanézetek is már lassan egyévesek. Csak hogy érzékeljük, az 5-ös főúton 2023 nyaráról vannak ilyen térbeli képek, miközben a BYD-t csupán tavaly decemberben jelentették be hivatalosan.

Azóta viszont sok víz lefolyt a Tiszán, ezt tanúsítják a Google napokban frissült, 2024 márciusában készült műholdképei is, melyeken már a leendő BYD-gyár első üzemei is kezdenek kirajzolódni. Az első gyártócsarnokok földmunkáit ugyanis addigra már elkezdték, ezt majd az alapozás követi később.

A képen továbbá kirajzolódik az is, ahogy a BYD számára az idei év végéig átadásra kerülő, több mint 300 hektáros új ipari parkot teljes egészében felszántották a régészek. Januárban kezdték még kiásni a 250 kutatóárkot, a művelet március közepére lezajlott. Az árkok két méter szélesek és összesen 60 kilométer hosszt adnak ki, 120 ezer négyzetmétert ölelnek fel, ami 12 hektárt jelent.

A BYD teljes területe ennél nagyobb lesz, a 300 hektáros ipari park az autópályán túlra is át fog nyúlni, ám ott egyelőre nem látszanak munkálatok nyomai a műholdfelvételeken. Márciusban kértek engedélyt az újabb csarnokok építésére, az autók karosszériájának formázására szolgáló üzemnél is nagyobb hegesztőüzemek alapozására. Ehhez egy végső összeszerelőüzem és mintegy két Széchenyi térnyi parkoló is tartozik majd.

Forrás: Google Maps

A BYD-gyár területétől délre ráadásul a március végén bejelentett Rheinmetall-beruházás kezdetei is kirajzolódnak. A német hadiipari óriás ugyanis elsősorban civil üzletága révén gyárat épít a szegedi ELI-ALPS lézeres kutatóközpont mellé, a Science Parknak hívott tudományos ipari parkba. A német cég gyára a lézerközpont belső parkolójától (a térképen lévő felirattól) némileg északra épül meg.

A park infrastruktúrája is jól látszik, hiszen három körforgalmat is építenek majd és lesz egy belső úthálózat, melyet a BYD-gyárat feltáró, új elkerülőútba is bekötnek majd. Látszik továbbá az az árokrendszer, amit a vízelvezetés miatt építettek. Az árkok egészen az autópályáig elérnek, de a lézerközpont meglévő tűzivíz-tározójához hasonlóan még két kisebb víztározót is építettek a park területén.