100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Lázár János-féle tarifareformmal került bevezetésre idén március 1-jétől, hogy többek között a 14 év alattiaknak és a nagycsaládosoknak ingyenes lesz a tömegközlekedés Magyarországon. Ez azonban csak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a MÁV és a Volán helyközi járatain volt érvényes.
Ezért tárgyalt az építési és közlekedési miniszter egyes városokkal, hogy mindezt kiterjesszék a helyi közlekedésre is. Az ötlet egyébként Budapestről indult, ahol a BKK-járatokon már 2021 ősze óta nem kell se bérletet se jegyet váltaniuk a 14 év alatti diákoknak. Budapesten kívül aztán idén Debrecenben, Miskolcon és Szegeden is bejelentették, hogy áprilistól a 14 éven aluliak számára ingyenes lesz a tömegközlekedés.
Szeged esetében Botka László az év eleji Közéleti Kávéház című műsorban jelentette be, idén április elsejétől vezetik be az intézkedést, vagyis húsvéthétfőn már él a dolog. A kedvezményhez nem kell, hogy szegedi lakos legyen az illető. Az intézkedés évente 220 millió forint pluszkiadást jelent a városnak. Ma egyébként 5400 forintba kerül egy diákbérlet – mely az országon belül az egyik legdrágább.
A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatása szerint
- a díjmentesség azon hónap utolsó napjáig illeti meg a gyereket, amelyben betölti a 14. életévét.
- Emiatt aztán szükséges az érvényes személyi igazolvány vagy diákigazolvány felmutatása a járműveken.
- A díjmentesség az 1-es vasútvillamoson is érvényes Szeged közigazgatási határain belül, vagyis Szeged és Rókus vasútállomások között.
A tram-train miatt is érthető, hogy a szegedi városvezetés meglépte az ingyenesség bevezetését, hiszen így a 14 év alattiak számára a vasútvillamos teljes vonalán egységes az utazás.













