100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán azt követelte, hogy tegyék elérhetetlenné a nyitottaktak.hu-t, amíg megnyugtatóan meg nem állapítják, ki működött együtt az állambiztonsággal. A követelés azután jött, hogy kiderült: az oldal szerdai indulásakor Lezsák Sándor tévesen került a hálózati személyek közé. Bóka Magyar Pétertől bocsánatkérést, Tarr Zoltántól pedig lemondást vár. Szerinte a Tisza „igazi újkommunista tempóval összemossa az elkövetőket az áldozatokkal”.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtöki közleményében informatikai hibát ismert el, és elnézést kért Lezsáktól. A közlemény szerint az Országgyűlés egykori alelnöke a mágnesszalagokon megfigyeltként szerepel, nem hálózati személyként. A levéltár felülvizsgálja az adatbázis érintett részét. A levéltár vezetője csütörtök reggel az ATV Start műsorában is elismerte, hogy megfigyelteket is besúgóként tettek közzé.
A 444 értesülése szerint az adatokat összesítő Excel-fájl beolvasásakor történt a hiba, ezt a levéltár közleménye nem részletezi. A lap úgy tudja, az ÁBTL egyedi hibának tartja az esetet, mégis mind a közel 60 ezer nyilvánosságra került személy adatait újranézik. Lezsák nevére csütörtök fél tízkor már nem volt találat. A 444 szerint a Lezsákhoz kapcsolódó adatsorból hiányoztak az állambiztonsági kódok, ami a többi bejegyzésnél nem fordul elő. Lezsák szerdán visszautasította az ügynökvádat, és jogi úton keres elégtételt.
Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója már az oldal indulásakor arra kérte a keresőket, hogy egyetlen bejegyzés alapján ne ítélkezzenek, mert egy 1972-es belügyi utasítás szerint a meghiúsult beszervezésekről is kartont kellett kitölteni. Csütörtökön Szikora János rendező is egy rádió hívásából tudta meg, hogy szerepel az aktákban.














