100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Mindössze néhány óra alatt közel 17 százalékkal csökkent a Rheinmetall részvényeinek árfolyama, miután a német hadiipari vállalat bejelentette, hogy mérsékli a 2026-os pénzügyi várakozásait. A jelentős esésről a Portfolio számolt be.
Néhány hónapon belül ez már a második alkalom, hogy a cég rontja az előrejelzését: augusztusban is profitfigyelmeztetést adtak ki. A Rheinmetall most azt közölte, hogy a korábban várt 13,7–14,2 milliárd euró helyett 2026-ban mindössze 13,2 milliárd eurós árbevételre számít.
A német hadsereg Arminius Boxer páncélozottjármű-programja az év végéről 2027-re csúszhat át, emellett a tüzérségi lőszerek átvételéhez szükséges tesztek is elhúzódnak. Ezek a késések és a körülöttük kialakult bizonytalanságok rontják a vállalat jövőbeli kilátásait.
A cég idei teljesítménye egyébként eddig kedvezően alakult: árbevétele 38, üzemi eredménye pedig 68 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A jövőre vonatkozó várakozásokat azonban a bizonytalanságok és a csúszó projektek jelentősen beárnyékolják.
A Rheinmetall Magyarország szempontjából is fontos vállalat: Zalaegerszegen gyártják a német hadiipari cég egyik legmodernebb harcjárművét, a Lynxet, vagyis a Hiúzt. Emellett Szegeden is rendelkeznek üzemmel, bár ezt részben kiszervezték.
A német vállalat 2022-ben szerzett részesedést a magyar 4iG Csoportban, azóta pedig több közös projekten is dolgoztak együtt.













