100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A Szeged-Csanádi Egyházmegye szerdán, november 4-én kiadott közleménye szerint Kiss-Rigó László püspök beszervezésére „valóban történtek próbálkozások”, de egy történész azon állítása, hogy be is szervezték, „nem valósult meg”. Az egyházmegye ezt egy 2009-ben jogerősen lezárult személyiségi jogi per bizonyítási eljárására hivatkozva írja, amelyben a püspök 6-os kartonján szereplő tartótisztet is meghallgatták. A püspök ügynöki beszervezéséről és tevékenységéről szóló híreket valótlannak, megtévesztőnek és jogsértőnek nevezik.

A beszervezési kísérletek elismerése árnyalja a püspök korábbi nyilatkozatait. Kiss-Rigó 2005-ben az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy soha nem kérték ilyen tevékenységre, és sem külföldi útról, sem személyről, sem eseményről nem adott jelentést, sem szóban, sem írásban. Egy évvel később ügyvédje útján azt közölte, hogy ügynökként soha nem szervezték be, és nincs tudomása sem a beszervezőjéről, sem a tartótisztjéről.

A közlemény a november 4-én a Nyitott Akták adatbázisában bárki számára kereshetővé vált 6-os kartonra épülő hírekre reagál. A karton szerint a püspököt 1989. június 30-án titkos megbízottként, „Lawrence” fedőnéven, „hazafias” alapon vették nyilvántartásba. Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója szerint egy ilyen karton önmagában nem bizonyítja, hogy valaki működő besúgó volt, mert egy 1972-es belügyi utasítás alapján azokról is ki kellett tölteni, akiknek a beszervezése meghiúsult.

Az egyházmegye szerint a karton nem új: ugyanarra a történészi állításra épült két médium 2006-os beszámolója is, amelyek miatt Kiss-Rigó pert indított, és azt 2009-ben a közlemény szerint mindhárom alperessel szemben jogerősen megnyerte. Az ítélet indoklása az egyházmegye összefoglalásában úgy szól, hogy a karton léte és kitöltése sem bizonyította, hogy a püspököt „ügynökként foglalkoztatták a kommunizmus éveiben”, az alperesek pedig helyreigazítást tettek közzé, és kártérítést fizettek.

A püspök a 777 szerint a többi magyar püspökkel ad limina látogatáson van Rómában, és csütörtökön XIV. Leó pápával is találkozik.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…