100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Januárban újabb körben mintegy 40 kastélyt hirdetnek meg, árulta el az építési és közlekedési miniszter pénteken Békéscsabán az MTI szerint. Lázár János viszont arra intett, hogy a kastélyok fenntartása inkább jómódú városok, közösségek „hobbija”, mert drága mulatság. Az állam is próbálkozott „több-kevesebb sikerrel” a megmentésükkel, de szükség van a magántőke bevonására.
A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyról szólva elmondta, nem lett felújítva az emelet és a melléképületek, amelyre még mintegy 7,7–8,6 milliárd forint között kellene költeni. „Tőkeerős partnerre van szükség”, aki a felújítás mellett az üzemeltetésre is tud forrást szánni; a következő tíz évben összesen mintegy 8–10 milliárd forintot.
Úgy fogalmazott, tiszteletben tartja a szabadkígyósi vagy más önkormányzat tervét és szándékát, semmilyen döntés nem született, mindenki egyenlő eséllyel indul, várják a pályázatokat és megvizsgálják majd az üzleti terveket. Ugyanakkor az állam kiemelt támogatást nem fog adni az „örökbe fogadóknak”, mert ha tudna adni, megcsinálná maga. Lázár János szerint
a legtőkeerősebb hazai vállalatok, a Mol, az OTP, a Richter, a Bankholding vagy a 4iG be fognak szállni a programba;
a pályázó önkormányzatoknak velük kell felvenniük a versenyt. A miniszter elmondása alapján „megnyugtató lehet minden polgár számára, hogy ezek a cégek a társadalmi felelősségvállalás jegyében nemcsak a sportot, hanem a műemlékvédelmet és az örökségmegőrzést is finanszírozzák”.
Lázár János Szarvas Péterrel, Békéscsaba polgármesterével pénteken egyebek mellett tárgyalt a szabadkígyósi kastély ügyéről is. A békési megyeszékhely vezetőjétől azt a választ kapta, hogy a békéscsabaiakra szeretnék költeni a Békéscsabán megtermelődött pénzt. „Ez egészen racionális és józan gondolatnak tűnik.”

A hódmezővásárhelyi közgyűlés kedden határozott arról, hogy pályázatot nyújtanak be a várostól több mint 70 kilométerre található szabadkígyósi kastély tulajdonjogának megszerzésére. Márki-Zay Péter polgármester a vita során úgy fogalmazott, a kastély évente 250 millió forintos működési költsége kitermelhető, az épület gazdaságosan üzemeltethető lenne.
A szabadkígyósi képviselő-testület szintén keddi ülésén arról hozott döntést, hogy kikéri a részletes felhívást egy forint megfizetése ellenében a minisztériumtól. Sajtóközleményben azt írták, a pályázati felhívás dokumentációjának megismerése nélkül „a racionális döntés meghozatala, azaz Szabadkígyós község önkormányzata tulajdonosi szerepvállalása kérdésében való döntés elképzelhetetlen”.
Kosznáné Pule Ilona újonnan megválasztott független polgármester az MTI-nek elmondta, a felhívásban foglaltak pontos ismerete függvényében, a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt rendkívüli testületi ülést hívnak össze a jövő héten, ahol határoznak a pályázat esetleges benyújtásáról.













