Megszüntették a nyomozást Szabó Bálint ellen a költségvetési csalás ügyében

Még március végén írtuk, hogy baromfitermelői körökből származó feljelentést nyújtottak be az Agrárszektor.hu információi szerint a Szegedi Járási Ügyészséghez a szegedi Likvid Kontroll Kft. ellen, amely a Bács-Kiskun megyei Mélykúton megtartott február eleji kacsa- és libatermelői demonstráció főszervezője volt. Most azt írta Szabó Bálint, hogy a nyomozást megszüntették cége ellen.

Saághy Flóra, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az Agrárszektor.hu-nak (mely portál Szabó Bálint szerint a minisztériumhoz és a Baromfi Termék Tanácshoz szorosan kötődik) még annak idején megerősítette, hogy a cég, illetve Szabó Bálint ügyvezető ellen ő akkor álhírnek minősítette az ügyet március 18-án érkezett feljelentés, amelynek elbírálása jelenleg folyamatban van.

Gazdálkodói vélemények szerint jogtalan haszonszerzés és költségvetési csalás gyanúja merülhet fel, az ügyről itt írtunk bővebben.

Korábban azért tüntettek Mélykúton a gazdák, mert miután a madárinfluenza után felfutott az állatlétszám a víziszárnyas-szektorban, a gazdáknak nevelt állataik után járó állatjóléti támogatásoknak csak a töredékét fizették ki. Nagy István agrárminiszter februárban azzal nyugtatta a gazdákat, hogy legkésőbb két héten belül utalja a Magyar Államkincstár az elmaradt, összesen 1,9 milliárd forintot, amelynek kifizetését február végére és márciusra ütemezték be. 

Szabó Bálint azt írja Facebook-posztjában – és a Békés Megyei Rendőr-Főkapitányság is megerősítette a mai napon megjelent nyomtatott Magyar Hangnak –, „a koholt vádak alapján a Mélykúton kiharcolt 1,9 milliárd forintos állatjóléti támogatás kapcsán az ügyészség állítása szerint Szabó Bálinttal szemben indult büntetőeljárást bűncselekmény hiányában a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette.” Mindez egyébként még június 24-én történt.

Ennek apropóján bejelentette, hogy társaival országos gazdatüntetést szervez augusztus 20-ára, az államalapítás ünnepére Most a vidék jön címmel.

Szabó Bálint jelenleg is a Magyar Kacsa- és Lúdszövetség elnöke; még Kiskunfélegyházán választották meg május elején. A szegedi képviselő úgy nyilatkozott akkor a BAON-nak, hogy szerinte jogszerű volt a tisztújítás lebonyolítása, de a végső döntést a bíróság hozza meg, ez azonban a fentitől függetlenül egy másik ügy.