Szabó Bálinték sikerdíjért segítettek volna a hoppon maradt gazdáknak, mire az agrártárca leállította őket

Szabó Bálint sikerdíjat számított volna fel a termelőknek az elmaradt, tüntetéssel kikényszerített támogatások után írta a hvg.hu. Szabó erről úgy nyilatkozott a lapnak, hogy ez félreértés volt, a gazdák némelyike szeretett volna fizetni, csak ezt akarták hivatalossá tenni. Az agrártárca szerint viszont nincs szükség harmadik személyre.

Korábban azért tüntettek Mélykúton a gazdák, mert a víziszárnyas telepeiken nevelt állataik után járó állatjóléti támogatásoknak csak a töredékét fizették ki. Az agrártárcától is egy teljes stáb vonult ki az egyik ilyen eseményre a Bács megyei kisvárosba, hogy nyugtassák a kedélyeket. Itt Nagy István agrárminiszter bejelentette, legkésőbb két héten belül utalja az Államkincstár az elmaradt, összesen 1,9 milliárd forintot. A tüntetésről a hvg.hu videót készített:

A felvételeken egy jól ismert arc is feltűnik, akit már nem kell bemutatni: Szabó Bálint és cége az elmaradt támogatások igénylésére is ajánlott segítséget. Azonban a hvg.hu arról ír, hogy mindezt nem ingyen tette volna. A lap úgy tudja, Szabó régi ismeretségben volt néhány termelővel, így keveredett a szervezésbe, amit saját elmondása szerint pro bono bonyolított, társadalmi szerepvállalásként. A múlt hét elejétől azonban több termelő is jelezte a hvg.hu-nak, hogy Szabó Bálint cégének, a Likvid Kontrol Kft.-nek a munkatársai hívogatják telefonon és gyűjtik be az adatokat arról, hogy mennyi támogatás jár nekik, töltsék ki a papírokat, majd a cég adja be az igényeket a kormányhivatalokhoz.

Ennek fejében sikerdíjat számolnának fel, általában tíz százalékot kértek.

A Baromfi Termék Tanács már kedden elmondta, hogy automatikusan utalja az Államkincstár az elmaradt támogatásokat, az agrártárca pedig csütörtökön reggel adott ki egy közleményt, hogy nincs szükség közvetítőre, harmadik személyre a kiutalásokhoz. Szabó Bálint a hvg.hu megkeresésére azt mondta, hogy félrecsúszott a történet, ugyanis ők egy fillért nem kértek volna a termelőktől, ám többen közülük szerettek volna fizetni. Szabó Bálint szerint azonban itt a kollégái „vérszemet kaptak”, „csak sikerdíjért dolgozunk”, mondták a termelőknek, mert így hivatalos. 

Szabó mostanra leállította az egészet, nincs egyetlen dokumentum sem az utalásokról. A képviselő azt is elmondta a lapnak, hogy a pénteki tüntetésen 320 termelő írt alá meghatalmazást arról, hogy a terméktanáccsal és a tárcával való egyeztetések során képviseljék őket, ezek közül már hetvenen visszavonták a megbízást. Szabóék a jövőben a támogatások kifizetésével nem foglalkoznak, de van már olyan termelő cég, amelynek a madárinfluenza okozta károk megtérítésével vannak gondjai, így most azt tervezik, hogy követeléskezelési eljárást indítanak az állammal szemben.