100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Idén is lesz Grasahu Fesztivál, erre egész napos bemelegítő bulival hangolnak a szervezők – áll vasárnap kiküldött közleményükben. A májusi warm-up rendezvényen napközbeni programból is válogathat majd a közönség, este pedig a koncerteké és a tempósabb elektronikáé lesz a főszerep.
Az Üllés mellett tartott Grasahu egy iskolai projektből nőtte ki magát az Alföld meghatározó kisfesztiváljává, évről évre egyre dinamikusabban fejlődik és növekszik, a tavalyiról a Szegederen is jelent meg kritika. A koncerteknek eddig helyet adó üllési Pusztaszínház épülete mellé idén egy kültéri nagyszínpadot is felhúznak majd a szervezők, aminek köszönhetően duplázzák a zenei produkciók számát. Ezen túl még egy helyszínnel bővül majd a fesztivál, ami a színházi előadásoknak, beszélgetéseknek és workshopoknak ad majd teret.

Az augusztus 14–18. közötti, hatodik Grasahu Fesztiválon újítás lesz még az ingyenes Grasahu shuttle busz is, amivel a Szegedről és Budapestről érkezőknek egyaránt könnyíteni szeretnének a fesztiválra való eljutásban a szervezők. A szolgáltatást a májusi eseményen is igénybe lehet már venni. Az üllési Pusztaszínház egyébként a Volán járataival, autóval, de még biciklivel is elérhető, Szegedtől mindössze 30 kilométerre található.
A május 19-i előbulin a szervezők ízelítőt szeretnének nyújtani a nyári fesztiválhangulatból, amiben többek között a Hét Hat Club és a szegedi Domingo zenekarok lesznek segítségükre, a szintén szegedi Gather2gether dj-kollektíva és a budapesti Terra Kontra csapat mellett.
A május 19-i bulira már elérhetőek a jegyek, a különböző kategóriák között a családosok és a diákok is kedvezményekre lelhetnek. Május 10-ig egy nyereményjátékban is részt vehet a közönség, ugyanis azok között, akik jegyet váltanak a 19-i bulira többféle belépőt sorsolnak ki a szervezők az augusztusi nagy fesztiválra. A Grasahu Fesztiválra egyébként szintén elindult már a jegyértékesítés, oda jelenleg a Super Early Bird jegyek elérhetők május 12-ig.
A Grasahu célja, hogy az Alföldön élőknek minden nyáron alternatívát biztosítsanak nagy fesztiválokra, és az underground és világzenei formációkat lehetőséghez juttassák – és hogy megmutassák, nem csak a főváros vonzáskörzetében történnek a jó dolgok.













