100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Délmagyarország, 1931. augusztus 8. – Pénteken reggel az alsóvárosi paprikatermelőket és kereskedőket egy jól öltözött fiatalember látogatta végig. Mindenütt állami paprikaellenőrzőnek adta ki magát és mindent tüzetesen, lelkiismeretesen megvizsgált. A paprikásoknak gyanús volt a fiatalember, azonban nem mertek szólni és lefizették szó nélkül azt az összeget, amelyet az ellenőrzésért kért.

Az egyik termelőnél ugyancsak szigorú vizsgálatot tartott, majd kérte az ellenőrzésért járó összeget. A termelő, aki kezdettől fogva gyanúsnak találta a fiatalembert, kereken megtagadta a kért összeg lefizetését. A fiatalember erre zavarba jött és gyorsan elsietett. A paprikatermelő ebből látta, hogy szélhámossal van dolga és rendőrért sietett A rendőrrel végigkutatta a környéket. Nyomozásuk sikerrel járt, mert a fiatalembert rövidesen megtalálták az egyik kocsmában, amint éppen enni készült. A fiatalember a rendőr felszólítására igazolta magát. Kiderült, hogy Schulz Károlynak hívják és vásárhelyi magántisztviselő, aki hónapok óta állás nélkül van. Schulz Károlyt előállították a központi ügyeletre és részletesen kihallgatták. Elmondotta, hogy az egyik vásárhelyi cégnél volt alkalmazásban, de leépítették. Szegedre jött állást keresni, de nem kapott. Napok óta éhezett. Pénteken reggel már nem bírta tovább, elhatározta, hogy minden úton-módon annyi pénzt keres, amiből jól megebédelhet, ez azonban nem sikerült mert elfogták.

A rendőrségen enni adtak Schulz Károlynak, azután letartóztatták.

Ez a cikk eredetileg a Délmagyarország című lapban jelent meg 1931. augusztus 8-án. Napszemle rovatunkban korabeli helyi és országos lapokból szemezgetve mutatjuk be, mik foglalkoztatták a régi szegedieket harminc, száz, vagy éppen százötven évvel ezelőtt, ezen a napon. A rovat további cikkei itt olvashatók.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 18 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…