100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Két új tárlat nyílik a bordányi Szarmata Régészeti Parkban, közölte a Szegederrel a Móra Ferenc Múzeum. A két új kiállítást április 2-án, szerdán 10 órakor nyitják meg Bordányban, a Teréz u. 52. szám alatt található Szarmata Régészeti Parkban.
A „Pannónia provincia szomszédai, a szarmaták hétköznapjai”, valamint a „Szarmata emlékek a római kori Dél-Alföldről” című tárlatok a szarmaták mindennapi életébe vezetik be a látogatót.
A Móra Ferenc Múzeum szakmai irányításával létrejött projekt során egyrészt élethű műtárgymásolatok készültek, melyek erősítik a park élményszerűségét és segítik a szarmaták életének közelebbi megismerését. Emellett eredeti szarmata kori tárgyakat is bemutatnak a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből.
A szarmaták a kelet-európai sztyeppéken az i. e. 3. századtól az i. sz. 4. századig élő iráni nyelvű lovasnomád népesség, törzsek összefoglaló elnevezése. A szarmaták évszázadokon át vezető szerepet töltöttek be az eurázsiai sztyeppén és gyakran rész vettek az antik történelem alakításában. Benépesítették a Közép-Ázsia és a Duna közötti hatalmas területet, kapcsolatot tartottak Kínával, a dél-ázsiai magaskultúrákkal, valamint a görög-római világgal is.
A szarmaták az i. sz. 1. században érkeztek a Kárpát-medencébe. Egyik törzsük, a jazigok Róma oldalára álltak a dák–római háborúkban, majd letelepedtek a Nagyalföldön. A 160-as évek elején germánokkal szövetségben támadták Pannóniát és Daciát. A 2. század végén új szarmata csoportok érkeztek az Alföldre, a 3. században újra támadták Pannóniát, ami Dacia kiürítéséhez vezetett. A 4. században a belháborúk és a rómaiak elleni támadások jellemezték őket. A hunok előretörése után egyes csoportjaik nyugatra indultak, míg mások helyben maradtak.
Tavaly júniusban írtunk arról, hogy Alsóvároson egy 5. századi szarmata település nyomait találták meg a Móra Ferenc Múzeum munkatársai egy házépítés előtti feltárás során. Több kemencét és tárológödröt találtak, és ezen kívül egy avar kori ház is a szelvénybe esett, melyből egy orsógomb került elő. E két korszak leletei azért kiemelkedően fontosak a Múzeum szerint, mert a város területéről igen ritkán kerülnek elő. Ennek oka részben a beépítettség, mely nehezíti a régi korok kutatását.
Jelenleg épp a Dóm téren folytatnak ásatásokat, várhatóan április közepéig tart a régészek munkája.













