Nem indul el hétfőn, azaz november 25-én a Szabadka–Belgrád gyorsvasút Szerbiában, ahogy azt Aleksandar Vučić korábban bejelentette. A szerb államfő most kedd este ugyanis újabb bejelentést tett, melyből kiderült, hogy az újvidéki tragédia miatt a vonat indulását december 8-ra halasztották, írja a Szabad Magyar Szó. A halasztásról a Szegeder is értesült hétfőn, megkeresésünkre egyelőre nem válaszolt sem a szerb vasút, sem az illetékes minisztérium.
A Szabadka és Belgrád közötti 184 kilométeres szakaszt a vonat 70 perc alatt teszi majd meg, hiszen a járművek maximális engedélyezett sebessége 200 kilométer lesz óránként. A járatok 5 és 22 óra között indulnak mindkét irányba. A gyorsvasúti vonal alsó szakasza Újvidék és Belgrád között két éve már elkészült, itt már jelenleg is 200-zal száguldanak az egyébként hazánkban is megtalálható Stadler KISS emeletes motorvonatok.
A 200 kilométeres óránkénti sebesség vasútnál azt is magával hozta, hogy szabvány szerint nem lehet szintbeni közúti átjáró. Újvidék és Szabadka között ennek értelmében számos alul- és felüljárót kellett kiépíteni, ez viszont nem történt minőségi gondok nélkül, épp tavaly év végén írtuk meg, hogy valószínűleg statikai problémák miatt kellett megbontani Kishegyesnél (Mali Iđoš) a régi Fekete-híd helyén, a vasút fölött épült pár hónapos közúti felüljárót.
A 70 perces menetidő Belgrád és Szabadka között viszont nagyon jónak számít majd a régióban, ezt a távot autóval is közel két óra megtenni autópályán, és több mint három országúton. Ehhez képest vasúton alig több mint egy óra lesz. A hasonló hosszal bíró Budapest–Szeged vasúton 145 perc kell a 191 kilométeres út megtételéhez, de még Szabadka és Szeged között is többet kell vonatozni időben (85 percet), pedig csak 45 kilométer az út – igaz, itt van egy schengeni határellenőrzés is, és az ígéretek szerint 2025-től csökkenhet a menetidő.
A projekthez a munkákat végző kínai beruházó több mint 2 ezer helyi szakembert és 400 speciális gépet, valamint nagyszámú kínai munkaerőt alkalmaz. Az építkezésen dolgozó kínai mérnökök szerint ez, és a szerb féllel való intenzív együttműködés is hozzájárult ahhoz, hogy felgyorsultak a munkák, és a vártnál hamarabb végezhetnek. Ám épp vasárnap hunyt el az újvidéki vasútállomáson november elsején történt tragédia egyik súlyos sérültje is, így már 15 áldozata van a vélhetően hibás felújításból eredő balesetnek.
A történtekért még keresik a felelőst, az ügyészség és a rendőrség nyomoz az ügyben. Az illetékes miniszter a tragédia után néhány nappal lemondott, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt. Aleksandar Vucic elnök szerint a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért. Úgy gondolja, nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő.
Az állomás kivitelezésével a kínai China Railway International Company & China Communications Construction Company (CRIC & CCCC) konzorciumot bízták meg, amelynek közleménye szerint a leszakadt szerkezet felújítása nem tartozott feladataik közé. Ezzel szemben több fotó is bizonyítja, hogy dolgoztak a tetőn, valamint súlyos terhelést jelentő üveget és fémet szereltek rá. A vasútállomás épületének rekonstrukciójában nem vett részt szerkezeti mérnök, és nem végeztek megfelelő statikai számításokat sem.
A felújítás felügyeletét az újvidéki Utiber tervezőiroda látta el, amelynek 85 százalékos többségi tulajdonosa a budapesti Utiber Közúti Beruházó Kft. A cég eddig semmilyen közleményt nem adott ki a tragédia kapcsán. Az újvidéki állomáson úgynevezett rideg törés következett be, tehát előzetes alakváltozás (például hajlás vagy nyúlás) nélkül törtek el elemek, ez okozta az épületrész leomlását egy építőmérnök szerint. Vagy a kivitelező, vagy a tervező hibázott, állítja a szakember, aki szerint az omlásveszélyre korábban fel kellett volna figyelni.
Fotó: Legény Dániel / Szegeder