Elhunyt vasárnap az újvidéki vasútállomáson november elsején történt tragédia egyik súlyos sérültje, közölte az MTI. A további két súlyos sérült életéért tovább küzdenek az orvosok. A két hete ápolt nő nagyon súlyos állapotban volt, az orvosok erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni az életét, mondta Vesna Turkulov, a Vajdasági Klinikai Központ vezetője.
Így tizenötre nőtt az áldozatok száma. Tizennégy ember november elsején vesztette életét, amikor az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője leszakadt. Róluk pénteken 14 perces néma csenddel emlékezett meg az ellenzék.
A történtekért még keresik a felelőst, az ügyészség és a rendőrség nyomoz az ügyben. Az illetékes miniszter a tragédia után néhány nappal lemondott, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt. Aleksandar Vucic elnök szerint a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért. Úgy gondolja, nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő.
Legkevesebb tizennégy ember meghalt a vajdasági Újvidéken, amikor leszakadt egy hatvan éve fel nem újított tető a vasútállomáson. A miniszterelnök szerint a mai Újvidék egyik legnehezebb napja a világháború óta.
Az ellenzék szerint szükség van a büntetőjogi felelősségvonásra, amiért azóta több tiltakozást is szerveztek. Egy korábbi tüntetés során igencsak elszabadultak az indulatok, a jelenlévők egy része erőszakosan lépett fel, szennyvizet locsoltak a városházára, összefirkálták, levizelték a falakat. Az ellenzék elhatárolódott a tiltakozás ezen ágától, ugyanakkor békés tüntetőik követeléseit senki nem vette át.
Az ellenzék közel két hete követeli, hogy tartóztassák le a tragédia felelőseit, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében résztvevő cégekkel kötött szerződéseket, és mondjon le a szerb miniszterelnök, illetve Újvidék polgármestere. A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter, illetve a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat azt közölte, hogy a leszakadt előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét, ezért azt nem is újították fel, azóta viszont számos felvétel került nyilvánosságra, amelyen látszik, hogy módosítottak a szerkezeten, további terhelésnek téve ki a hat évtizede épült konstrukciót.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folyt. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.