A Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. honlapján közzétett üzemi menetrend-tervezetek szerint a decemberi menetrendváltástól, vagyis december 15-étől
a békéscsabai vonat sem Szeged-Rókuson, sem Hódmezővásárhely-Népkerten nem állna meg,
vette észre a Szegeder. Ez a lent látható ábra alapján derült ki, mely időtengelyén nincs vízszintes ugrás a vékony, fekete vonallal jelölt, Szeged és Békéscsaba között közlekedő vonatok esetében a két megállónál, vagyis a vonat időveszteség, azaz megállás nélkül menne tovább.
Észrevételünket a Közlekedő Tömeg (KT) szakmai szervezet mellett egy másik, vasútra rálátó forrásunk is megerősítette. Ezek a menetrendi grafikák egyelőre hangsúlyozottan tervezetek, és azoktól a végleges menetrend több ponton eltérhet majd, de jól jelzik, hogy milyen menetrendi változások várhatóak országszerte a következő időszakban. Ezért arról kérdeztük a MÁV-ot, mennyi az esélye, hogy a tervezet valósággá válik, amire csak annyit írtak, hogy „a menetrendtervezés jelenleg folyamatban van, a végleges menetrendről utasainkat időben tájékoztatni fogjuk”.
Algyőn már a tram-train indulása óta nem áll meg a vonat, így Népkert és Rókus kiiktatásával tulajdonképpen egy megállás nélküli járatot kapnánk a szegedi Nagyállomás és Hódmezővásárhely vasútállomás, vagyis a tram-train két végállomása között. Nagyvasúton ez a táv körülbelül 25 kilométer, melyet fél óra alatt tesz meg most a békéscsabai vonat, a két megálló kiiktatásával mindössze pár percet – egészen pontosan hármat – nyernénk Hódmezővásárhely és Szeged fő vasútállomásai között, viszont elvész a Gyuláról, Békéscsabáról és Orosházáról érkezők lehetősége, hogy gyorsabban elérjék a szegedi északi lakótelepeket.
A függőleges tengelyen a távolság, a vízszintesen az idő látható a menetrendi ábrán, mely csak a nagyvasúti vonalat mutatja, így a tram-train vastag vonallal csatlakozik be Rókusnál és Népkertnél, míg a nagyvasút vékony vonala a teljes hosszon látszik.
Forrás: Vasúti pályakapacitás-elosztó
Érték már olyan vádak a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy a tram-trainre kényszerítenék az utasokat többek között a párhuzamos buszjáratok megszüntetésével, vagy akár a nagyvasút egyes megállóinak kiiktatásával, így felmerült, hogy a csabai vonatnál a két további megállás esetleges elhagyásának köze lehet a tram-trainhez. Érdeklődésünkre a MÁV annyit reagált, hogy a békéscsabai vonatot, illetve a tram-traint egy komplex szolgáltatásnak tekintik Szeged és Hódmezővásárhely között.
A fentiek kapcsán a Közlekedő Tömeg úgy fogalmazott a Szegedernek,
„ezeket a megállásokat kihagyni egyértelműen hiba”,
még az is kisebb probléma lenne szerintük, ha inkább a csabai vonatok szegedi csatlakozását engednék el. Azért, mert a Budapest felől Szegedre érkező utasoknak Vásárhely felé a sokkal sűrűbben járó tram-trainek jelentenek alternatívát. Ugyanakkor a Békéscsaba felől Szegedre érkezők közel fele a kihagyásra ítélt Szeged-Rókus állomáson szállna le, magyarázta a KT. A rókusi utasadatokról is kérdeztük egyébként a MÁV-ot, ám válaszukban nem tértek ki erre.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A KT szerint viszont nem arról lehet szó, hogy ezzel a lépéssel a MÁV, illetve a menetrendet megrendelő Lázár-féle minisztérium a tram-trainre akarná terelni az utasokat. Úgy vélik, valószínűleg inkább azért hagyták ki a tervezetből a két megállást Szegeden és Hódmezővásárhelyen is, hogy a páros órában közlekedő, Szegedről jövő vonatok Orosházán elérjék csatlakozásaikat, ugyanakkor a másik irányból Szegedre érkező vonatoknak megmaradjon a Napfény InterCity vonatokhoz is a kapcsolat.
Szerintük a Csongrád környéki pályaállapot-romlás miatt a szentesi vonatok is máskor indulnak majd Hódmezővásárhely-Népkertről, ahol a csabai vonat helyett a tram-trainre lehetne majd átszállni, ezért is engedhették el a népkerti megállást előbbiek esetében.
Augusztusban arról írtunk szintén a Közlekedő Tömeg észrevétele alapján, hogy várhatóan növekszik a menetidő a Szeged–Budapest- és a Szeged–Békéscsaba-vasútvonalakon is az új menetrenddel. A Békéscsaba felé közlekedő vonatoknál Hódmezővásárhely és Orosháza között 32 percre nő a menetidő, ezáltal a mostani, óránkénti ütemes közlekedés ellehetetlenül, és csak kétóránként járnának a szerelvények Szeged és a békési vármegyeszékhely között.