A Szegedi Törvényszék is Iványi Gáborék egyházának adott igazat, az ítélet még nem jogerős

Szegeden is Iványi Gáborék egyházának adott igazat a bíróság: múlt pénteken kézbesítette a Szegedi Törvényszék azt a határozatot, amelyben megalapozottnak ítéli a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmét. Ugyanezen a napon Iványi Gáborék egyháza arról is értesítést kapott, hogy a Fővárosi Kormányhivatal ígéretével ellentétben mégis megfellebbezte azt, közölte a MET a honlapján. Az ügy így a Fővárosi Ítélőtáblához kerül.

A Szegedi Törvényszék nem jogerős, 8 napon belül megfellebbezhető határozatában többek közt ez áll: „köztudomású tény, hogy az Intézmény tanulóinak jelentős hányada sajátos nevelési igényű gyermek, akik számára a tanulási környezet megváltoztatása, beilleszkedés az új osztályközösségekbe, az új nevelőkkel való kapcsolat kialakítása jelentős nehézségeket okoz. A sajátos nevelési igény (SNI) olyan gyűjtőfogalom, amely többletjogokat biztosít a különleges bánásmódot igénylő gyermekeknek, tanulóknak. A bíróság rámutat, az alperes a határozata meghozatalakor ezt a körülményt figyelmen kívül hagyta, a törlés indokoltságát a felperes saját érdekkörében felmerülő adó- illetőleg közműtartozására alapozta”.

A határozat azt is kiemeli, hogy „a 2024. augusztus 30. napján, tehát a 2024/2025. évi tanév megkezdése előtti utolsó munkanapon a határozatban foglaltak végrehajtása nagyobb veszteséggel és érdeksérelemmel jár, mint annak végrehajtásban történő felfüggesztése. Osztotta azon felperesi álláspontot, amely szerint életszerűtlen és a határidőben kivitelezhetetlen elvárás azon alperesi utasítás, hogy a felperes a tanév kezdetéig értesítse tanulóit és mindegyik tanulót személyre szabottan tájékoztassa arról, hogy az adott évfolyam esetében mely intézmény jogosult a tanuló fogadására. E körben a bíróság rámutat továbbá arra is, hogy ezen kijelölt intézmények nem feltétlenül felelnek meg a sajátos nevelési igényű tanulók egyedi igényeinek, amely a törölt intézményekben jogviszonnyal rendelkező sajátos nevelési igényű tanulók jogos érdekeit is sérti.”

A Szegederen is beszámoltunk korábban arról, hogy a MET szegedi intézményének működési engedélyét a tanévkezdés előtt vonta be a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, ezután a szülők a hivatal szegedi épülete előtt tartottak tanévnyitót, azt kérve, vonja vissza döntését az állam. Ez nem történt meg, a főispán pedig azt mondta, minden érintett gyereknek lett helye az állami intézményrendszerben. Volt olyan, aki a vajdasági Óbecséről költözött Szegedre, majd a költözés napján tudták meg, hogy a kormányhivatal bezárta a városban a Wesley-iskolát.