Szegedre költöztek autista gyerekük miatt, a költözés napján tudták meg, hogy megszűnt a Wesley-iskola

A vajdasági Óbecséről költöztek Kövesdiék Szegedre, majd a költözés napján tudták meg, hogy a kormányhivatal bezárta a városban a Wesley-iskolát, amelybe Nimród fiukat íratták. 

A négygyermekes család esetéről az RTL Házon kívül című műsora készített riportot. Az anya, Kövesdi Kornélia még egyetemista, hamarosan végez a Szegedi Tudományegyetem vallástudományi mesterszakán.

Nagyobbik fiukon, a hatéves Nimródon már születésekor érezték, más, mint a többi gyermek. Még Szerbiában kivizsgáltatták, de végül Magyarországon készült róla olyan szakvélemény, amely szerint a fiú autista, ajánlott speciális iskolába íratni, ahol kevesebb stressz éri.

A szakemberek a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát ajánlották. A család ezért költözött Szegedre.

„Elrendeztem mindent, beírattam a gyerekeket óvodába, iskolába, hát ilyen a mesében nincsen, azóta totál káosz az életünk” – mondta az anyuka.

A MET szegedi intézményének működési engedélyét a tanévkezdés előtt vonta be a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, ezután a szülők a hivatal szegedi épülete előtt tartottak tanévnyitót, azt kérve, vonja vissza döntését az állam. Ez nem történt meg, a főispán pedig azt mondta, minden érintett gyereknek lett helye az állami intézményrendszerben.

Nimród most az albérletük melletti körzetes általános iskolába jár, egy harmincfős osztályba, ahol ő az egyetlen autista gyermek. Pont az történik vele, amitől az édesanyja szerette volna megkímélni, amiért feladták a korábbi életüket. A Házon kívülnek nyilatkozó klinikai szakpszichológus szerint bizonytalanságot és intenzív stresszforrást jelenthet a gyereknek az új helyzet.