A hajrában fordított a Szeged Mezőkövesden, ezzel ötödik a tabellán

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–1-re nyert a Mezőkövesd Zsóry FC otthonában a labdarúgó Merkantil Bank Liga ötödik fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

A 23. percben Haris Attila középre lőtt büntetőjét védte a hazaiak kapuját őrző Winter, csapata ezt követően megszerezte a vezetést, de a csongrádiak a hajrában fordítottak. A Szeged vezetőedzője ugyanis az utolsó negyedórára Kurdics Leventét is bevetette. A 85. percben Kurdics nagy bedobása után Novák megcsúsztatta a labdát, Szilágyi lesimította, Borvető pedig fordulásból a kapuba juttatta, ezzel 1–1 lett az állás.

Az egyenlítést követően a rendes játékidő utolsó percében fordították meg az eredményt a szegediek. Kurdics beadását követően Borvető a hosszú felé fejelt, a berobbanó Novák pedig besodorta a labdát, beállítva ezzel a végeredményt.

Michael Boris tanítványai négy mérkőzés óta veretlenek és sorozatban második győzelmüket aratták a bajnokságban. Nyolc ponttal a tabella ötödik helyéről várhatják a vasárnapi, Csákvár elleni megmérettetést a Szent Gellért Fórumban. Eközben a tavasszal még élvonalbeli Mezőkövesd az utolsó helyen áll.