Idén is osztogatta kisiskolásoknak az évzárós fagyikat Ruzsa Roland

Az idei tanévzárás után is, közös fagylaltozással ünnepeltünk a Jerney János Általános Iskolában – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Ruzsa Roland. Ő Szeged egyetlen olyan kormánypárti önkormányzati képviselője, aki közvetlenül került be a közgyűlésbe az idei júniusi választáson.

A fagyis hagyomány egyébként Mihálffy Béla koráig nyúlik vissza, aki még Kiskundorozsma önkormányzati képviselőjeként kezdte el a dolgot. A tanévzáró végi fagyiosztást aztán Ruzsa Roland vitte tovább, miután tavalyelőtt megválasztották képviselőnek az időközin, hiszen Mihálffy beült az országgyűlésbe.

Ruzsa Roland a tavalyi alkalomról úgy nyilatkozott a Délmagyarországnak, hogy „az előző héten sok diák kérdezgette is az utcán, idén is számíthatnak-e jégkrémre az évzáró után”. A képviselő ennek kapcsán aztán örömét fejezte ki, hogy

a gyerekek megismerik, előre köszönnek neki, felnéznek rá és tudják, hogy a képviselőjük.

Bár már most sincs és akkor sem volt kampányidőszak és a gesztus is alapvetően jóindulatú, gyerekekkel pózolni és felhasználni őket politikusként az egyik legkellemetlenebb húzás, legyen szó bármelyik oldalról. A 2022-es választási kampányban ugyanis végigvettük, hogy az egyes képviselők hogyan hurcolják körbe a gyerekeket közösségi média-felületeiken.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Ruzsa elmondása szerint nem képviselői keretéből, hanem saját forrásból vásárolta akkor a jégkrémeket, mely 180 ezer forintjába fájt. Ahogy fogalmazott, az ilyen „apróságokat" mindig saját forrásból fedezi, míg a képviselői kerete az intézmények és játszóterek fejlesztésére, valamint a helyi rendezvények finanszírozására megy el. Volt, hogy klímát vett az óvodába saját keretből.