100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
58 kiállító érkezik az SZTE Állásbörzére április 23-án, kedden a József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumába és előcsarnokába, közölték a szervezők.
A megnyitót tízkor tartják, ahol köszöntőt mond Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója. A megnyitó után Prof. Dr. Csóka Ildikó és Prof. Dr. Görög Márta alumni ügyekért felelős rektori megbízott adja át az SZTE Alma Mater-díjat.
Az UniServ SZTE Kft. és az SZTE Karrier Iroda által szervezett eseményen helyi, regionális és országos cégek; kis- és középvállalkozások, illetve multinacionális vállalatok várják az érdeklődőket.
„Az esemény a Dél-Alföld legnagyobb álláskeresési fóruma, ahol alkalom nyílik a személyes, kétoldalú kommunikációra a résztvevő cégek és a hallgatók között, emellett értékes kapcsolatteremtési lehetőséget nyújt az egyetem, valamint az egyes karok, tanszékek képviselőinek is” – írják a szervezők, sorrendben ez a 28. tavaszi, összességében a 47. állásbörzére az SZTE-n.
A kiállítók közül a teljesség igénye nélkül itt lesz a
- Nokia,
- a Mercedes-Benz Gyár Kecskemét,
- a Lufthansa Systems Hungária,
- az Airbus Helicopters Magyarország Kft.
A cégek listája a rendezvény honlapján elérhető. Egyébként a rendezvény ideje alatt is nyitva tart az egyetem új, állandó kiállítása, amelyen megtekinthető Karikó Katalin Nobel-díjának 24 karátos arannyal bevont, hiteles másolata.













