Szinte pont nyolc évnyi szünet után, november 28-án hajnalban indult újra a személyforgalom Szeged és a vajdasági Szabadka között. Az építkezés a magyar szakaszon még 2021 októberében kezdődött, és a mai napig nincs kész: hiányzik a feszültség a felsővezetékből, és a biztosítóberendezés sem funkcionál teljesen. Emiatt a beígért villamos motorvonatok helyett dízelek járnak, egyelőre 60-nal a tervezett 120 km/óra helyett.
A legutóbb október 23-ára tervezett megnyitón még úgy volt, csupán napi két pár vonat jár majd a kezdetekben, de később bejelentették, a keddi, tényleges indulással öt párra bővült a kínálat. A kora reggeli és a késő esti járatokkal így a munkába ingázóknak, a szabadkai piacozóknak, esetleg a késő estig a városban turistáskodóknak is megfelelő lett a menetrend.
Szabadkáról Szegedre 6:03-kor, 7:37-kor, 13:37-kor, 16:37-kor és 19:37-kor, míg Szegedről a vajdasági városba 5:19-kor, 8:58-kor, 14:58-kor, 17:58-kor és 21:43-kor is indul személyvonat. A menetidő a 44 kilométeres vonalon 85 perc körül alakul majd a félórás röszkei határellenőrzéssel együtt, utóbbi a korai járatnál akár több mint 40 perc is lehet.
A teljesárú jegy Szeged Nagyállomástól Palicsig, illetve Szabadka végállomásig 6,20 euróba (2356 forint) kerül. Szeged–Horgos, Szeged–Bácsszőlős és Szeged–Hajdújárás között 4,80 euróért, azaz 1824 forintért válthatunk nemzetközi menetjegyet. A 6 évesnél fiatalabbak ingyen utazhatnak, míg idehaza 15., Szerbiában 14. életévük betöltéséig féláron. Kerékpárjegyet is vehetünk 2 euróért a vonat személyzeténél.
Az utolsó pillanatig zajlott az állomások átépítése, melyeket uniós sztenderdek szerint B+R és P+R parkolókkal, magasperonnal, utasbeállóval láttak el. Országosan is negatív visszhangja volt annak, hogy a röszkei utasváró nyerstéglás épületét csupaszra szigetelték. Épült viszont egy új megálló Szentmihálytelek néven, ami régen is létezett, de aztán elbontották.
Mivel Szeged felé terelték a belgrádi teherforgalmat, a vonal már tavaly augusztus óta használatban van. Még a korábbinál sokkal nagyobb forgalom beindulása előtt ígérték a vasút mentén élőknek a zajvédő falakat, ezek csak idén őszre lettek készen. Ahol pedig a kanyar miatt beláthatatlan a vasúti pálya, a falak építése helyett ablakcsere lett a megoldás.
A kezdeti kivitelezési nehézségek, a drágulás és a csúszás ellenére tagadhatatlan, hogy a vonal felújítása nagy előrelépés a Szeged és Szabadka közötti közlekedési lehetőségek terén. Amikor 2025-re teljesen készen lesz a vonal, könnyebbé válik az ingázók élete, és a vonatok is korszerűbbek, gyorsabbak lesznek.
Kedd hajnaltól újra járnak a vonatok Szabadka és Szeged között. A vonalon 2940 napig, azaz valamivel több mint 8 évig nem volt közlekedés, de ez nem az első ilyen: egyszer 17 évig szünetelt a forgalom.