A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 14 éves szegedi fiatal megtalálásában, aki előzőleg már október 1-jén délután is ismeretlen helyre távozott, majd időközben megtalálták.
A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a lány október 9-én délután szegedi tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A Szegedi Rendőrkapitányság 06010-157/706/2022 számon ezért újból körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 14 éves Benkő Szimonetta Cintia eltűnésének ügyében.
A közlemény azt írja, Benkő Szimonetta Cintia 162 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja barna, hosszú, lefele világosodó, szeme szintén barna. Eltűnésekor fekete pólót és szintén fekete farmert viselt.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.