Vége a pénteki közgyűlésnek, Binszki József lett Szeged legújabb alpolgármestere

19 igen szavazattal elfogadták, hogy a Demokratikus Koalíció színeiben politizáló Binszki József legyen Szeged harmadik alpolgármestere. Ő Városháza dísztermében letette az ünnepélyes esküt, ezentúl várospolitikai alpolgármesterként veszi majd ki részét az önkormányzati munkából társadalmi megbízatásos jogviszonyban. Ez volt a Szegeder.hu városházi élő közvetítése.

Legjobb képeink a pénteki közgyűlésről

Véget ért a közgyűlés, zárjuk is élő közvetítésünket, amelyen Balogh Gergő és Bába Csanád kollégáimmal írtunk arról, hogyan is zajlik a döntéshozatal. Közvetítésünket Bálint András fotóriporterünk képeivel illusztráltuk, de nem minden képét használtuk, így most külön mutatunk néhány kedvencet.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

A többség igennel szavazott, Binszki József alpolgármester lett

19 igen, 8 nem szavazattal elfogadták, a DK-s Binszki József lett Szeged harmadik alpolgármestere. Binszki elmondta, mindenkit vár egy pezsgőre, aki rá szavazott, és azt is, „aki rosszul”.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Binszki József a Városháza dísztermében letette az ünnepélyes esküt, ezentúl várospolitikai alpolgármesterként veszi majd ki részét az önkormányzati munkából társadalmi megbízatásos jogviszonyban, fele annyi pénzért.

Ezzel a közgyűlés véget ért.

Képeken a szavazás menete

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Binszki József fele fizetésért lehet a harmadik alpolgármester, de teljes munkát ígér

A várospolitikai alpolgármester választásról Botka László úgy gondolja, hogy indokolt egy ekkora önkormányzatnál a három alpolgármester. A DK-s Binszki József társadalmi megbízatással kívánja ellátni majd feladatait, ami azt jelenti, hogy az alpolgármesteri tiszteletdíj fele illeti majd meg. Haág erre azzal reagált, hogy szerint jól működött eddig is a város Binszki nélkül. „Megéltük, hogy Haág Zalán elismerően szólt a város működéséről” – reagált erre a polgármester.

Ezután Korponyai Ernő mondta el, hogy Binszki annak a pártnak a képviselője, amelynek Gyurcsány Ferenc a vezetője, és Botka meg Gyurcsány régről ismerik egymást, hiszen együtt szavazták meg többek között, hogy zárják be a kistelepülési iskolákat és szegedi kórházi ágyakat. Szerinte emiatt választották meg a fideszes Bohár Zsoltot képviselőnek, és nem Botkát. Chonavecz Kata jogi végzettsége miatt a jogi megfeleléseket is várja majd Binszkitől, továbbá azt kérte, hogy a színház ügyében is járjon közben, aztán sok sikert kívánt. Mihálik Edvin elmondta, hogy ő és a Momentum támogatja Binszkit.

Haág Zalán aztán arra tért rá, hogy a DK által megemelt temetkezési díjakból akarják finanszírozni az új alpolgármester miatt felmerülő költségeket. Fodor Andor számára nem fér kétség Binszki alpolgármesteri képességeihez.

Ezek után utolsóként Binszki József szólalt fel és arról beszélt, nem szeretné, ha pártszimpátia alapján döntenének a képviselők, és szükség van a harmadik alpolgármesterre. „Akkor is ennyi alpolgármesterrel működött a város, amikor a fideszes Bartha László volt a polgármester.” Beszélt a tiszteletdíjról és a költségekről is. Kihangsúlyozta, hogy fél fizetésért nem fog fél munkát végezni. Binszki felszólalása után szavaznak a képviselők.

Mindent elsőre megszavaztak

Mivel Botka Lászlóék többségben vannak a városházán, nem is meglepő, hogy mindent elsőre elfogadott a közgyűlés. Most zárt ülés következik.

Ruzsa Roland vett klímákat az óvodába

Ruzsa Roland arról beszélt, hogy Kiskundorozsmán „trópusi meleg” volt az óvodában nyáron. Emiatt ő maga szerzett be klímákat, amikre kedvezményt is kapott a cégtől, akitől vásárolt, és megköszönte, hogy ezt elmondhatta itt a közgyűlésben.

Joób Márton: Örömmel fogadtam, hogy a nőknek meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját

Joób Márton szól hozzá azzal, hogy örömmel fogadta azt, hogy a nőknek meg kell hallgatniuk a magzat szívhangját, mielőtt döntenének az elvetésről. Szerinte ez nem sérti a nők önrendelkezési jogát, csak segít a helyes döntés meghozatalában.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Parttalan viták a lakásrendelet körül, és az igazság pártján álló Chovanecz Kata

Az Ingatlanok közgyűlést igénylő döntései nevű szekcióban Chovanecz kezdte a felszólalást. Megosztotta véleményét azzal kapcsolatban, hogy szerinte a lakásrendelet alapból hibás volt, a bérlőknek plusz összegeket kell fizetniük a lakásokért, és a számláik is megnövekedtek. Véleménye szerint olyan lakásrendelet kellene, ami harmonizál a jogszabályokkal.

Nagy Sándor válaszában közölte, az önkormányzat lakásrendelete megfelel az törvénynek, majd átadta a szót Német Ferencnek. A fideszes Német szerint is törvénytelen a lakásrendelet, amit elmondása szerint ők többször is jeleztek az önkormányzat felé, de Botka László nem méltatta őket válaszra.

Ezt követően Chovanecz kapta vissza a szót, majd reagált Nagy azon kérdésére, miszerint a képviselőnő „hol focizik?”, mondván, ő az igazság oldalán áll, majd felszólalása végeztével Mihálik Edvin momentumus képviselő vette magához a mikrofont. Elmondta, hogy a szociális bérlakás-rendszert fenn kell tartani.

Botka László a terembe visszatérve azt reagálta az elhangzottakra, hogy tizenkétszeres a túljelentkezés a szociális bérlakásokra, majd Kovács Tamás alpolgármester ezt megerősítve sorolta, milyen kedvezmények járnak a lakásokhoz. Szerinte a kormány akarja elkótyavetyélni a nemzet vagyonát, nem az önkormányzat.

Chovanecz végül elmondta, igaz, hogy Szegeden alacsonyabbak az átlagnál a szociális bérlakások, de ez nem jogalap arra, hogy ehhez még plusz pénzeket szedjenek be.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Csere

Ismét Botka László polgármester vezeti a közgyűlést, Nagy Sándor visszaült helyére.

Német Ferenc három vagy négy ciklus után már remélte, hogy végre belefognak a harmadik híd építésébe

Nagy Sándor alpolgármester, miután átvette az ülés vezetését, tájékoztatta a közgyűlést, hogy két új pályázatot adott be az önkormányzat, ezzel kapcsolatban Német Ferenc tett fel kérdéseket. „A harmadik híd elkészüléséhez Szegednek partnernek kell lennie” – mondta, és hiányolja a terveket arról, hogy milyen utcákba fog Újszegeden bekapcsolódni a híd. Német feltette a kérdést, „van-e koncepciónk, alpolgármester úr?!”

Nagy Sándor válaszában új nyomvonal kijelöléséről beszélt, amelyhez szükséges egy háromoldalú szerződés, s tájékoztatott arról, hogy ez meg fog valósulni a közeljövőben. Továbbá elmondta, hogy az új körútszakaszra ki kell jelölni csomópontokat és Újszegeden egy úthálózatot, de vissza fog még kerülni a téma a közgyűlés elé. Német megköszönte a választ és megosztotta Nagy Sándorral, hogy három vagy négy ciklus után remélte, hogy végre belefognak a harmadik híd építésébe.

Tóth Károly MSZP-s képviselő szerint a város konstruktivitásán nem fog múlni a harmadik híd, de a kormányt várják szívesen partnerként a projektbe.

Nagy Sándor vette át az irányítást

Miután lezárultak az eddigi viták, Botka László felállt, és átadta helyét a városfejlesztési alpolgármesternek. Most városüzemeltetési, költségvetési témák jönnek.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Halkó Pál fideszes képviselő nem talál gázszerelőt

Halkó Pál fideszes képviselő felszólalását friss adatokkal kezdte, melyek szerint az elmúlt időszakban nőtt a hazai termelés. Azt mondja, a Napfény Park tele, nem talál gázszerelőt, mert mindenkinek van munkája. „Ott van Mészáros Lőrinc!” – jegyezte meg valaki a baloldalról, majd Halkó folytatólagosan felsorolta a kormány, szerinte adócsökkentőnek nevezhető intézkedéseit. Felszólalása végén arra kérte a baloldalt, hogy fejezze be a propagandát.

Ménesi Imre MSZP-s képviselő is a kis- és középvállalkozók keserű helyzetére hívta fel a figyelmet.

Fenyvesi Rózsa DK-s képviselő szerint nem abból fogunk szavazatokat szerezni, ha a szemétben turkálunk, utalt ezzel arra a sajtótájékoztatóra, amikor elmondása szerint a fideszes képviselők a Cserepes soron a szemetet szedték.

Ezt követően Chovanecz Kata felkérdezte Fenyvesit: „Az az önök problémája, hogy szemetet szedtünk?” Elmondta, ötmillió forint helyet egymillió forintért vitették el onnan szemetet,

majd megkérte Botkát, hogy tanulja meg a nevét. Ezt követően a polgármester Katalinnak szólította a képviselőnőt.

Mihálik Edvin a költségvetés módosításáról elmondta, erre azért van szükség, mert az önkormányzatnak ki kell húznia valahogy. Hozzátette, Európában egyedül Magyarországon nem támogatják szociális alapon az energiafogyasztást. Felhozta a pedagógussztrájkokat, majd a fideszes képviselőknek szegezte a kérdést: „Maguk papolnak kultúráról?” Ez követően számokérte, hogy a kormány miért támogatja „Putyin háborúját”?

Haág Mihálikra reagálva elmondta, hogy a magyar kormány a magyar érdekeket támogatja, Miháliknak is ezt kellene, majd az uniós pénzekre hivatkozva elmondta, hogy ha azok megjönnek, a pedagógusok is megkapják majd a pénzüket.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Német szerint kamera kellett volna a Cserepes sorra, és nem került volna oda a szemét

Német Ferenc szerint, ha az elmúlt tíz évben egy kamerát is felrakta volna a Cserepes sori piachoz, akkor nyomonkövethető lett volna, hogy kik teszik oda szemetet. Baloldali képviselők erre azon nevetnek, hogy ha egy kamerát is felraktak volna oda, már nem létezne a hely.

Haág Zalán: Jelentősen visszaesett a Szabadtéri látogatottsága

Haág Zalán folytatja a Szabadtéri és a Nemzeti Színház összevonásáról szóló vitát azzal, hogy a vendégelőadók szerződtetésével jelentősen visszaesett a Szabadtéri látogatottsága. Botka László emlékeztett arra, hogy 2005-ig egy intézmény volt a kettő, Botka kezdeményezésére választották szét őket, és akkor a polgármester szerint a fideszes képviselők ezt a döntést kritizálták, most meg azt, hogy összevonták őket.

„Nem érzi ezt röhejesnek, polgármester úr?!”

„A teremben is ül két olyan személy, akit a baloldal külföldi pénzből finanszírozott” mondta Korponyai Ernő fideszes képviselő, utalva az ellenzéki összefogás két támogatott jelöltjére, Mihálik Edvinre és Szabó Sándorra. Megkérte Mihálikot, hogy az önkormányzati munkájára helyezzen a figyelmet, majd felhozta Mihálik azon ígéretét, miszerint elültet egymillió fát, de ez nemigen jött össze.

Korponyai szerint Botka László polgármester azt mondta, hogy a háború nem felelős az inflációért. „Nem érzi ezt röhejesnek, polgármester úr?!” kérdezte Botkát. Korponyai végül azzal zárta beszédét, hogy az önkormányzat mellett a kormány is támogatja a családokat.

Botka megköszönte a Fidesz országos központjának, hogy Korponyait delegálták a szegedi közgyűlésbe.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Botka szerint Chonavecz Kata szerepel a közéletben, de politikusnak nem nevezné

Tóth Károly, a szegedi MSZP frakció tagja úgy fogalmazott, hogy „megdöbbenve” hallgatja a fideszes képviselőket, mert szerinte soha nem volt írásos bizonyítékuk arra, hogy az önkormányzat hibázott a szegedi kultúra vonatkozásában. Olyan filmfesztiválokat sorolt fel, amelyeket a kormány támogatott nagyobb, tízmilliós összegekkel, szerinte indokolatlanul.

A fideszes Chovanecz Kata reagált Tóth felszólalására, a 2022-es parlamenti választásokra emlékeztetett, „az eredmény úgy gondolom, magáért beszél”. A Cserepes sori piac felszámolásáról is beszélt, amit szerinte a társasházi törvény miatt nem lehetett volna elbontani. „Az IKV-t nem érdekli a törvény.” Chovanecz szívesen leülne Botka Lászlóval átbeszélni a társasházi törvényt.

A színházaknál a hatástanulmányt hiányolja a helyi Fidesz, ezt közvetíti Chonavecz felszólalásában. Szerinte azért történt az összevonás, mert a Szabadtéri nonprofit szervezetként üzemelt, ahonnan nem lehetett kivenni a pénzt.

Botka László – aki szerint bár Chonavecz Kata szerepel a közéletben, politikusnak nem nevezné őt – azt kérdezte, hogy miért akadályozza Chonavecz „Szeged szégyenének”, a Cserepes sori szegénynegyednek a megszüntetését?

Fotó: Bálint András / Szegeder

Ruzsa Roland köszöni a tűzifát

A fideszes dorozsmai önkormányzati képviselő a szociális tűzifaprogramra reagálva elmondta, hogy támogatja a programot, a héten Dorozsmára is megékezett a fa. Megköszönte az önkormányzatnak, majd hozzátette, hogy a kormány is támogatja a családokat faügyben.

Német Ferenc: Háború van

A fideszes Német Ferenc az inflációról beszélt, elmondta: háború van, és hogy a covidra újabb csapásként érkezett a háború, és nem a kormány hibája, hogy infláció van Németországban is. Megismételte, hogy a baloldal támogatta a szankciókat, piaci árat akart, de most amikor ez az intézményeket sújtja, nem tetszik nekik.

Botka László megkérdezte a „teremben ülő kiváló közgazdászokat”, hogyan lehet az, hogy míg a forint történelmi mélypontján van, a környező országokban csökkent az infláció. A polgármester emlékeztette Németet, hogy Orbán Viktor szavazta meg a szankciókat.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Botka Lászlóval vitázik az iskolai úszásról Joób Márton

Joób Márton, az Összefogás Szegedért Egyesület képviselője örömmel látja az átcsoportosításokat, amelyekkel az önkormányzati cégek fedezni tudják a megnövekedett energiaárakat, köztük a Szegedi Sport és Fürdők is. Minden fórumon próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy veszteséges a cég és ezt a városnak kell pótolnia. 100 millió forinttal kevesebb a bevétele a fürdőnek. Hiába fizetik ki a megnövekedett rezsit, „panganak az uszodák. Hogy lehet az, hogy a Sport és Fürdők ügyvezetőjének semmilyen kapcsolata nincsen a tankerülettel?”, utalt az iskolai úszás megszűnésére.

Botka László polgármester válaszában azt mondta, hogy egyik állítás sem igaz. „Megállapodtunk az iskolai úszásoktatásról, hivatalos papír van arról, hogy a tankerület elfogadta azt.” Botka elmondása szerint a tankerület ezután visszavonta a megállapodást, azért, mert a kormánytól kaptak egy levelet, hogy minden nem kötelező feladatot mondjanak vissza azért, hogy fizetni tudják a rezsit az iskolákban.

Haág: A város vetett ki külön adókat, a kormány nem vett el pénzt Szegedtől

Haág Zalán szerint a költségvetési módosítás körüli mizéria az önkormányzat részéről egy DK-s pamflet színvonalát sem éri el, hiszen szerinte a baloldal még tavasszal azt mondta, hogy el kell zárni a keleti gázcsapokat. Korponyaihoz hasonlóan elmondta, a baloldal a háború pártján áll, majd hozzátette, hogy a válság idején a kormány nem vett el sokat a helyi adókból, véleménye szerint nőtt is a város bevétele, mégis külön adókat vetett ki az önkormányzat.

Elmondta, hogy a kormány megtesz mindent azért, hogy a lakosság alacsony áron jusson energiához. Véleménye szerint miközben az önkormányzat a kormányt kritizálja, olyan intézkedéseket hoz, amik veszélyeztetik a várost. Példaként felhozta, hogy a Szegedi Nemzeti Színháznak és a Szabadtéri Játékoknak az átszervezését a kulturális intézményeket üzemeltető gazdasági társaság vonatkozásában.

Botka László szerint Haág állításai ordas hazugságok, hiszen a döntés előtt kikérték a kormány álláspontját, mely megértéséről biztosította a városvezetést. Hozzátette, az összevonásra azért volt szükség, mert a kormány elvette a kulturális TAO-t.

A fideszes Chonavecz Kata mondta eztán, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Nemzeti Színház összevonása az önkormányzat autonóm döntése volt, semmiféle elvonás vagy megvonás nem történt a kormány részéről, nem történt TAO-elvonás, nem érti, miért beszélnek veszteségről a Szabadtéri kapcsán.

A vita végeztével Haág Zalán elhagyta a termet, majd néhány perccel később egy pohár vízzel tért vissza.

Fotó: Bálint András / Szegeder

A gazdasági alpolgármester szerint magán spórol a város

Kovács Tamás gazdasági alpolgármester elmondta, hogy megint bele akar nyúlni a kormány az önkormányzatok költségvetésébe úgy, hogy azok egyre szorosabbra húzzák a nadrágot. A villamosenergia-beszerzésnél sem kíván kompenzációt adni a kormány Kovács szerint. Igyekezett a város saját magán spórolni például játszótérfelújításokon, csatornaépítéseken is.

Szabó Bálint nem jött el a közgyűlésre

A Mindenki Szegedért Mozgalom képviselője szokatlan módon nem jelent meg a városi közgyűlésen pénteken. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt kihallgatta ugyan Szabót nemrég, aki nyomkövetőt is kapott, de ez csak az ország területének elhagyásában akadályozza, azon belül szabadon mozoghat.

Hogy Szabó miért nem jött el, arról kérdeztük a képviselőt.

Botka nem látja még, hogyan lesz februártól az emelkedett rezsi kifizetése

A költségvetés módosításáról, amely a hármas napirendi pont a mai közgyűlésen, Botka László polgármester azt mondta, hogy a gázról és a távhőről kell beszélni most. 1,4 milliárd többletköltséget jelent ezeknek a tételeknek az áremelkedése, amelyet még kezelni tud a város ezzel a költségvetéssel. Azt a többletköltséget, amely az 1,4 milliárdon felül keletkezik, majd a februári, új költségvetéssel kell megteremtenie a városnak. „Azt, hogy hogyan, azt még nem látom.”

A Fidesz-iroda támadásán vitázik Botka és Haág

A KDNP-s Haág Zalán szerint július 28-án hajnalban az önkormányzati propagandagépezet működése következtében valaki betörte a szegedi Fidesz iroda ablakát és fel akarta gyújtani. A pártirodának helyt adó házban családok élnek. Haágot meglepte a városvezetés reakciója, azt gondolta, hogy Botka László a helyszínre siet majd, de nem így tett. Haág azt hitte, hogy ők csak politikai ellenfelek, és majd elítélik a történteket, de csalódnia kellett.

Arra kérte a baloldalt és „propaganda sajtóját”, hogy a jövőben tartózkodjon az ilyen esetekre buzdító cselekedetektől. Botka László erre válaszolva elmondta, hogy amint az eset megtörtént, a szegedi Fidesz máris kiadott egy nyilatkozatot, melyben a szegedi baloldalt hibáztatta az esettel kapcsolatban. Botka elmondása szerint előbb olvasta ezt a nyilatkozatot, mint magát a hírt, szerinte ezért álszent Haág felszólalása.

Fotó: Bálint András / Szegeder

„Ugye ezt intézte nekünk a kormányunk”

Mihálik Edvin Zöld Város tanácsnok szerint az infláció egyre magasabb, és a válság is egyre súlyosabb, de továbbra sincsenek uniós források. „Ugye ezt intézte nekünk a kormányunk.” Azt kérdezte a helyi Fidesz képviselőitól, mikor hagyott le minket Románia, és erről miért nincs konzultáció?

Korponyai: a Városháza ítélje el a szankciós politikát

A fideszes Korponyai Ernő napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy a szegedi Fidesz javaslata az, hogy a városháza mondja ki, a béke pártján ál, és nem ért egyet az elhibázott európai uniós szankciós politikával.

„A városháza ítélje el a szankciós politikát”

– mondta, majd hozzátette, hogy a Fidesz–KDNP arra kapott felhatalmazást április harmadikán, hogy békét teremtsen.

Többször hozzátette, hogy a magyar baloldal hagyjon föl a háború támogatásával. Botka a felszólalás végén hozzátette, hogy ez történelmi pillanat, hiszen a szegedi Fidesz arra kérte az önkormányzatot, hogy ítélje el Orbán Viktort, hiszen a miniszterelnök által elfogadott szankciók közül egyik sem vonatkozik az energiára.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Az MSZP frakcióvezetője szerint a kormány kompenzálhatná a Szetávot

Kozma József MSZP-frakcióvezető napirend előtt szólalt fel, szerinte szeptember 30. fekete péntek, mert megtudták, milyen árakat ír elő a kormány a távhőszolgáltatásokért. A kormány leállította az alternatív energiák használatára irányuló fejlesztéseket és nem használta fel azokat az uniós forrásokat, amelyekkel a lakosságnak segíthettek volna például a házak szigetelések fejlesztésében véleménye szerint. A kormány kompenzálhatná Szetáv és az önkormányzat kiadásait, mondta.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Botka László megnyitotta a közgyűlést, a városi rezsiről beszélt először

A polgármester köszöntötte a jelenlévőket, és megnyitotta az ülést. Belejelentéssel kezdte, október 21-re máris összehívott egy közülést, hiszen ötszörös vagy tízszeres áramár-növekedésre számít, és a rezsi is hétszeresére nő a város számára.

Összeül a városi közgyűlés, ezekről lesz ma szó

A szegedi önkormányzat ma reggel kilenc órakor kezdi meg soron következő ülését a Városháza Dísztermében. Kövesse a közgyűlést élőben a Szegederen!

Az ülésen többek között szó lesz Szeged és csatolt településeinek jelképeiről szóló önkormányzati rendelet módosításáról, ugyanis Szőreg címer helyett használt jelképei nincsenek a rendeletben, így azokat nem tudják a településért végzett munka elismeréséért adományozható emlékérmékre rányomni.

Az ülésen szavaznak majd az önkormányzat 2022. évi költségvetésének módosításairól, a víziközműveket érintő közgyűlési döntésekről és a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatástervezési koncepció felülvizsgálatáról.

A közgyűlés bizottsági tisztségviselőket is választ majd, ugyanis a DK-s Binszki József lemondott a jogi bizottságban betöltött elnöki posztjáról, a maga helyére Szécsényi Rózsát, a vele megüresedő alelnöki posztra pedig Molnár Zoltánt javasolta. Amennyiben a közgyűlés megszavazza, Binszki József ezentúl várospolitikai alpolgármesterként veheti ki a részét az önkormányzati munkából, a leirat szerint társadalmi megbízatásos jogviszonyban, így kevesebb lesz a tiszteletdíja mint főállásban lenne.

Egy előterjesztés szerint a harmadik Tiszai-híd lehet a témája a következő közmeghallgatásnak, a közgyűlés erről is dönt. Amennyiben elfogadják a javaslatot, november 23-án bárki kérdezhet majd, vagy megoszthatja észrevételeit a harmadik híddal kapcsolatban a Városházán.

Fotó: Bálint András / Szegeder