A szegedi Fidesz-KDNP szerint a városvezetés miatt százmillióktól esett el a Szabadtéri

A helyi Fidesz és a KDNP szerint sok száz milliós kárt okozott a városvezetés a Szegedi Nemzeti Színháznak és a Szabadtéri Játékoknak azzal, hogy átszervezte a kulturális intézményeket üzemeltető gazdasági társaságot.

Chovanecz Katával, a Fidesz szegedi önkormányzati képviselőjével tartott közös sajtótájékoztatón Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője, melyről a Délmagyarország tudósított. „A Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. másfél évvel ezelőtti megszüntetése és a Szabadtéri beolvasztása a Szegedi Nemzeti Színházba katasztrofális anyagi következményekkel jár” – mondta a KDNP-s politikus a lap szerint.

Szerinte a Szabadtéri Játékok korábban évi 360 millió forintos állami támogatásban részesülhetett pályázat útján, ezt viszont már nem kaphatják meg a megszűnés miatt. A frakcióvezető elmondta, a Szabadtérinek a kőszínházba olvasztása így két év alatt 720 millió forint bevételkiesést eredményezett. A színház jelenleg is évi 683 millió forint támogatást kap a kulturális kormányzattól. Mint mondta, a megszüntetés „az önkormányzat vezetésének felelőtlen és átgondolatlan” döntése volt.

Chovanecz Kata arról beszélt, hogy korábban a kormány több száz millió forintos támogatásából megújíthatták volna a Szabadtéri nézőterét, de „abból Botka László polgármester nem kért.” A fideszes önkormányzati képviselő azt is állítja, hogy vállalkozások nem kapják meg az elvégzett munkáért a szerződés szerint nekik járó összeget, a művészek várják a nyáron végzett munkájuk ellentételezését, a színházi dolgozók pedig a szeptemberben esedékes, de most már legkorábban decemberre ígért cafeteriát.

A két politikus a sajtótájékoztató végén felszólította a városvezetést, hogy adjon számot arról, miért hozott az önkormányzatnak, illetve intézményének másfél év alatt több mint egymilliárd forintos kárt eredményező döntést?