Binszki József lehet Szeged harmadik alpolgármestere

Rengeteg munka szakadt a városvezetés nyakába ebben a nehéz időszakban, amelyből várospolitikai alpolgármesterként veheti ki a részét Binszki József – számolt be róla a Szeged.hu. Mint írják, Binszki társadalmi megbízatásos jogviszonyban csinálná mindezt, így kevesebb lesz a tiszteletdíja, mint főállásban lenne.

Amennyiben október 7-én megválasztja a közgyűlés a DK színeiben politizáló képviselőt, úgy lemond a jogi bizottság elnöki tisztéről. Binszki a kulturális, oktatási és szociális intézmények működését felügyelné alpolgármesterként. A városi portálnak azt mondta, Szegedért fog dolgozni, ezért reméli, hogy valamennyi képviselő támogatja majd a tisztségében, hiszen a város érdeke a hatékonyabb városvezetési struktúra visszaállítása.

„Szeged mindig ésszerűen és takarékosan gazdálkodott. Ennek is köszönhető, hogy még mindig jól áll a város országos viszonylatban, de a kormány nagyon komoly károkat tud okozni a szisztematikus rombolással az önkormányzatoknak, így Szegednek is. Éppen ezért kell az eddigieknél is jobban egyesíteni erőinket annak érdekében, hogy Szeged eredményesen tudja kezelni ezt a nagyon nehéz helyzetet” – részletezte a portálnak.

Ezután azt kezdte magyarázni a politikus, hogy Szeged önkormányzata eleve egy 1+3 fős vezetési modellre lett felépítve, tehát a harmadik tisztség nem újdonság, mindig is szerepelt a szervezeti és működési szabályzatban. A mostani időszak szerinte különleges volt, mert csak két alpolgármestere volt a városnak.

Állítása szerint Botka László már a ciklus elején felkérte őt erre, de mint azt megjegyezte – hogy miért pont egy nehéz időszakban kell egy újabb tisztséget fizetni –, pont a válságos időszak sarkallta ennek elfogadása, illetve ügyvédi praxisa miatt nem tudta korábban elvállalni állítása szerint. Azt is megjegyezte, hogy például Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron és Kecskeméten is három vagy több alpolgármester dolgozik.

Fotó: Bálint András / Szegeder