Mihálffy: Horthy-dombormű avatására semmilyen meghívást nem fogadtam el

Bár az eseményt szervező Vitézi Rend hétfőn este azt írta a Szegedernek, hogy „az eredeti tervek alapján Mihálffy Béla képviselő úr beszédet mondott volna, viszont ezt a szándékát visszamondta”, megkeresésünkre kedden reggel a KDNP-s országgyűlési képviselő határozottan azt jelentette ki, hogy ő nem fogadott el meghívást, és ott sem lesz. Ez cseng egybe a KDNP sajtóosztályának közlésével is, amely szerint hamis volt a hír.

Arról van ugyebár szó, hogy a Vitézi Rend nevű szervezet október 15-én emléktáblát avatott volna Horthy Miklós tiszteletére Szegeden, a Délvidék Házban, ahol a meghívó szerint Karol Biernacki, a Lengyel Nagykövetség tiszteletbeli konzulja, Dorogi György egykori mi hazánkos politikus, valamint Mihálffy Béla mondott volna beszédet a leleplezés előtti pillanatokban. Cikkünk után azonban tiltakozott már a szegedi MomentumBotka László polgármester, illetve a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is.

Mihálffy most a Szegedernek a következőt válaszolta: „A hír továbbra sem igaz. Horthy kiállításra és Horthy dombormű avatására semmilyen meghívást nem fogadtam el és azon nem is fogok részt venni. A továbbiakban ezzel az üggyel nem kívánok foglalkozni.” Azaz a Vitézi Rend, valamint a KDNP és Mihálffy válasza szembe mennek egymással, így nem tudjuk, elfogadta-e a meghívást a képviselő, és esetleg később mondta vissza, vagy valóban el sem fogadta azt, és esetleg a Vitézi Rend tüntettel fel engedély nélkül a nevét a meghívón.

Akárhogyis, az október 15-i emléktábla-avatásra végül nem kerül sor az eredeti időpontban, azt későbbre halasztják a szervezők. „Hangsúlyozni szeretnénk, hogy bár nem október 15-én kerül avatásra az emléktábla, de egy alkalmasnak talált, későbbi időpontban az emléktábla avatásra fog kerülni. Az időpont-egyeztetés folyamatban van” – közölték a szervezők honlapjukon, ahol egyébként azt is kifejtik, hogy miért és miben tévedtek véleményük szerint az avatást ellenzők.