Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták. Szeged is kapott egy elismerést, mégpedig az év turisztikai városa lett.
Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a verseny is azt mutatja, hogy a turizmusért tett erőfeszítések a nehéz körülmények ellenére sikeresek, a szakma az új kihívások ellenére jobban és többet teljesít, az emberek pedig utazni akarnak.
Az MTÜ-nek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtól naponta érkező statisztikák alapján pontos információja van a vendégek költéseiről, tartózkodási helyéről, idejéről, illetve a küldő országról – jelezte a vezérigazgató-helyettes. Idén az ágazatban éves szinten 37 millió vendégéjszakát várnak, ami alig 10 százalékkal marad el a járvány előttitől. Kiemelte: a vendégek által legjobban kedvelt szolgáltatókat a magazin elismerései tükrözik.
Érsek M. Zoltán főszerkesztő elmondta, hogy az idén is 30 kategóriában adtak át elismeréseket:
Az év turisztikai városa Szeged lett, míg
- Az év családbarát szállodája a Kolping Hotel Spa & Family Resort lett,
- Az év állatbarát szállodája a Dráva Hotel Thermal Resort,
- Az év felnőttbarát szállodája a Duna Relax & Event Hotel,
- Az év wellness szállodája a Hotel Golden Lake Resort.
- Az év gyógyszállodája elismerést a Hotel Karos Spa,
- Az év üzleti szállodája díjat a Corinthia Hotel Budapest,
- Az év városi szállodája díjat a Hotel Budapest kapta.
- Az év turisztikai üzemeltetője az Eventrend Group,
- Az év turisztikai szervezete a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.,
- Az év turisztikai szakembere Géher Zoltán szállodaigazgató,
- Az év légitársasága a Wizzair.
- Az év utazási irodája a Z(s)eppelin Utazási Iroda,
- Az év fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló,
- Az év víziparkja az Aquaworld.
- Az év fővárosi étterme az És lett,
- Az év szállodai étterme pedig a Láng Bistro & Grill (Hilton Budapest),
- Az év vidéki étterme a balatonszemesi Kistücsök lett.
- Az év határon túli területekre utaztató irodája a Kárpáteurópa Utazási Iroda,
- Az év erdélyi magyar szálláshelye a Gyimesi Skanzen Panzió lett.
- Az év erdélyi magyar étterme a Pethő Étterem,
- Az év felvidéki magyar szálláshelye a Kék hal étterem és panzió,
- Az év felvidéki magyar étterme a St. Petrus Vini,
- Az év vajdasági magyar szálláshelye a Vila Elizabet,
- Az év vajdasági magyar étterme a Hedera Étterem,
- Az év muravidéki magyar szálláshelye a Panonska Vas,
- Az év muravidéki magyar étterme a Pri Lujzi,
- Az év horvátországi magyar szálláshelye a Piros-Étterem Piros Csizma,
- Az év horvátországi magyar étterme a Restoran Citadella.
A kárpátaljai magyar intézmények, éttermek és szálláshelyek az ukrajnai háborús menekültek ellátásában való aktív részvételért és példás helytállásért kaptak elismerést.