100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Hegyi Zsolt MÁV-vezér Facebook-oldalán jelentette be, hogy a meglévő járművek felújítása és használt járművek bérlése mellett az új járművek beszerzésének folyamatát is megkezdik.
Hegyi szerint 285 darab IC-kocsinak a beszerzési folyamata indult meg hivatalosan a mai nappal. Egyelőre előzetes piaci konzultációt hirdettek, amelynek keretében felmérik, melyik gyártó, milyen gyorsan és milyen feltételekkel tud a magyar vasúttársaságnak leszállítani másodosztályú termes kocsikat, elsőosztályú étkezőszakaszos, vezérlő- és termes kocsikat, továbbá alacsonypadlós, nagykapacitású kerékpárszállító és „poggyászkocsikat”. Erre január 31-ig lehet benyújtani az előzetes pályázatokat.
Azonban mint ahogy írják is, a tervezett közbeszerzési eljárás finanszírozása egyelőre nem ismert. Amennyiben lenne pénz is, a dokumentáció szerint összesen 6 különböző járműtípust szereznének be. A különböző kivitelű, 285 IC-forgalmú jármű közül
- másodosztályú termes kocsiból 169,
- étkezőszakaszos elsőosztályú kocsiból 16,
- elsőosztályú vezérlőkocsiból 51,
- alacsonypadlós többcélú teres kocsiból 16,
- alacsonypadlós nagy kapacitású kerékpárszállító (poggyász) kocsiból 17, míg
- elsőosztályú termes kocsiból szintén 16 darabot vennének.
A kocsik közös jellemzője, hogy lenne rajtuk klíma, és 200 kilométeres óránkénti sebességre lennének engedélyezve, még ha nem is tudnának ennyivel menni sehol az országban. Ez egyébként EuroCity-szabvány, azon nemzetközi vonatoknál elvárás ez a sebesség. A vezélőkocsik beszerzése pedig azért fontos, mivel ezáltal mozdonycsere nélkül, Railjet-szerűen tudna irányt váltani a szerelvény, ami egyszerűsítené a logisztikát a végállomásokon.
Októberben jelent meg egyébként az a kormányhatározat, mely összefoglalja a vasútfejlesztéseket a következő évtizedre. Ebben a Szeged–Kiskunfélegyháza vonalszakasz felújításán túl az új járművek tervezett beszerzése is benne foglaltatik, tehát a mostani lépés nem újdonság. A beruházási tervezetben a már korábban megalkotott Infrastruktúra Versenyképesség Javító programot hivatkozzák, mint alapot.

Már egy 2023-as vasúti konferencián is volt erről a programról szó, akkor többek között 51 InterCity-ingaszerelvény és 115 villamos mozdony vásárlása volt a terv sok más mellett. Itt viszont szerelvényről van szó, tehát ennyi felé oszlana a tervezett 285 IC-kocsi, azaz szerelvényenként 5 és fél kocsi lenne átlagban. Ez nyilván külön kategóriákra lenne osztva.
A programban alapvetően kétféle InterCity-ingaszerelvény lenne, egy rövidebb és egy hosszabb.
A 16 nagyobb ingaszerelvényből jönne többek között Szegedre a tervek szerint,
ezekben az étkezést már nem egy állóbisztró, hanem egy étkezőszakasz szolgálná. Arra nem tér ki a terv, hogy ezeket a járműveket külföldről vásárolnák-e, vagy a hazai gyártású IC+ programot futtatnák fel vele, de a most megjelent beszerzési dokumentumban megadott kocsikategóriák utóbbit sejtetik.













